Magyar lemezzel jött az Ivan & The Parazol

Először készített magyar nyelvű stúdióalbumot az Ivan & The Parazol. A népszerű poprock csapat ötödik lemezét, a Budai Popot csütörtökön mutatja be a fővárosi Várkert Bazárban.

A koncertre vinylen megjelenő tízszámos Budai Pop felvételeinek nagyja az elmúlt másfél évben, a pandémia alatt készült, Simon Bálint dobos családjának balatonszárszói nyaralójában. Ennek nappaliját rendezték be stúdiónak, ami meghatározta az alaphangzást.
    
"A viszonylag nagy belmagasság a dobnak különleges visszhangot kölcsönzött. Sokat tudtunk kísérletezni, aztán a hangszeres részeket, tehát a gitárt, a basszust, a dobot és a billentyűt egyben vettük fel, tak-jel nélkül" - mesélte Vitáris Iván az MTI-nek.
    
A lemezről eddig közzétett négy dal - a Mást vártam, a Fejezd be, a Játék és a Milyen kár - szerkezete, keverése a hetvenes évek világát idézi. A Mást vártam klipjében mintha az akkori LGT tagjai köszönnének vissza.
    
"Az LGT az egyik legkedvesebb magyar zenekar számomra. A Mást vártam című dal például teljesen más hangulatú dal volt, de a felvételeket irányító Weil András, amikor elkezdtük játszani, olyan filleket tett bele billentyűn, mint amiket Presser Pici hozott a hetvenes évek végén az LGT-be. Simi, a dobosunk pedig a néhai Laux József Ludwig Vistalite dobfelszerelésén játszott. Tavalyelőtt Amerikában rögzítettük a Ringasd el magadat is, szóval elég sok a kapcsolódás a Loksival" - mondta a frontember.
    
Az elmúlt másfél évben közzétett dalok mellett még hat szerepel a Budai Popon, ezek egy része is kijön kislemezen az anyag digitális megjelenésééig, augusztus végéig. "A koncerten játszani fogjuk a lemezre nem került Néha kevés, néha többet is, akárcsak a közelmúltban készített Korál-feldolgozást, a Homok a szélbent".
    
A csapat eddig négy angol nyelvű stúdiólemezt készített: a Mama, Don't You Recognize Ivan & The Parazol? 2012-ben, a Mode Bizarre 2014-ben, a The All Right Nows 2015-ben, az Exotic Post Traumatic 2019-ben jelent meg. Felléptek Nyugat-Európában és Amerikában, két daluk szerepelt a sikeres amerikai televíziós sorozatban, a Shameless - Szégyentelenekben.
    
Az együttes ugyanakkor régóta kacérkodik magyar nyelvű dalokkal, már 2012-ben az MR2 Akusztik sorozatban játszottak egy Skorpió- és egy Piramis-dalt, két évvel később a Beatünnep-koncerten két Illés-dalt adtak elő, közülük az Add a kezed F.É.SZ.E.K. című háromszámos EP-jükön (2016) is szerepelt két saját daluk, a Dobd ki és a Ha megnyitod a szíved mellett, utóbbi szövegét Bródy János írta a zenekar számára. A Parazolnak volt a Syrius együttes előtt tisztelgő estje is a Müpában.
    
"Magyarul szélesebb a kifejezési lehetőség, viszont nagyobb az elvárás is az igényes, jó sorokra. Szerintem ezzel a lemezzel megtaláltuk a hangot, néhány szöveget Balla Máté gitárossal közösen írtam, a Mást vártamét ő egyedül szerezte. Alapvetően a múltunktól való elszakadás, a megújulás, a felnőtté válás témája lett hangsúlyos" - fejtette ki Vitáris Iván az MTI-nek.
    
Mint megjegyezte, a lemez címében azért pop (és nem rock) szerepel, mert az eddigi inkább hard rockos, vintage-es vonalhoz képest poposabb, funkosabb, diszkósabb elemeket használtak.
    
A zenekarnak immár teljes jogú tagja Springer Márton basszusgitáros, aki eddig a koncerteken volt velük. Az előző lemezhez képest viszont nincs Beke István billentyűs, aki tavaly tavasszal kilépett a csapatból. A Várkert Bazárban az Aurevoir melegít be az Ivan & The Parazol előtt.
    
"A járvány miatt számos lekötött koncertünk maradt el, játszottunk volna egy csehországi fesztiválon, EU-turnénk vált köddé, ezeket lehet, hogy idén ősszel és jövőre pótoljuk. A hazai nyári fesztiválokon viszont játszunk, a Művészetek Völgyében, a Fishing On Orfűn, a Strandon, a SZIN-en és a Campuson is" - mondta Vitáris Iván.
 

Forrás: MTI