Vádat emeltek a csecsemőgyilkos ellen

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki megölte újszülött gyermekét 2004-ben Péteriben - közölte a Pest megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Szabó Ferenc közleménye szerint a férfi 2001 óta élt együtt a csecsemő anyjával, együtt neveltek öt gyermeket, közülük kettő közös volt, három pedig a nő korábbi kapcsolatából született. Az élettársak kapcsolata 2004-re megromlott, a férfi agresszíven viselkedett és többször bántalmazta a nőt.
    
A nő - aki terhességével nem volt tisztában - 2004 szeptemberében arra ébredt, hogy megindult a szülés, majd amíg a férfi egy másik szobában aludt, megszülte a gyermeket. Reggel a férfi feldühödve, trágár szavakkal szidta a gyermek miatt a nőt, aki megpróbálta csendesíteni a férfit, és arra kérte, hogy hívjon mentőt, majd bement a fürdőszobába tisztálkodni.
    
Eközben a férfi egy paplanhuzatba tekerte a csecsemőt, majd szemeteszsákba tette, és az utcán a lomtalanítás miatt kitett egyik hulladékkupacba rejtette. A nőnek nem mondta el, hogy mit csinált, de megfenyegette, hogy őt is megöli, ha bárkinek szól a gyermekről.
    
Az újszülött élettelen testét még aznap megtalálták a szeméttelepen. A gyermek ellátatlanság, magárahagyatottság és kihűlés miatt halt meg, de halálában közrejátszott a fulladás is. Mivel nem tudták azonosítani a hozzátartozókat, annak idején felfüggesztették az eljárást, majd 2020-ban Nemzeti Nyomozó Iroda DNS-azonosítással derítette fel az elkövetőt - ismertette a főügyész.
    
A közlemény szerint a Pest Megyei Főügyészség a férfi ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat.
 

Forrás: MTI