Nem szárnyaltak a hazai ingatlanárak az első negyedévben

Majdnem öt éven keresztül – 2015-től egészen 2019 nyaráig – rohamos ütemben emelkedtek az ingatlanárak hazánkban. A dráguló tendencia mára már egyre kevésbé jellemző, 2021-ben eddig leginkább csak stagnálásról tudunk beszámolni.

10% alatti az árváltozás

Az Ingatlannet.hu első negyedévre vonatkozó statisztikai adatait felhasználva kielemezett néhány régióközpontot. Az ingatlanportál minden esetben arra az eredményre jutott, hogy az átlagos négyzetméter árak csak igen kis mértékben, 10% alatt változtak.

A szegedi lakáspiaci átlagárak mindössze 1%-kal lettek magasabbak márciusban januárhoz képest. A napfény városának családi házai viszont viszonylag nagyot, átlagosan 6%-ot léptek feljebb a képzeletbeli árlétrán. Hasonlóan alakultak a debreceni és budapesti házak és lakások átlagárai is az év első három hónapjában. Hazánk két legnépesebb városában a családi házak 4-5%-kal drágultak, míg a lakások 1-3%-kal.

Szegedhez, Debrecenhez és Budapesthez képest kicsit másképpen változtak az árak Győrben és Pécsett. A győri lakások átlagos kínálati ára végig stagnált az első negyedévben, míg téglalakásainak és panellakásainak átlagára emelkedett, méghozzá 2-3%-ot. Pécsett a lakások szintén csak épphogy lettek drágábbak, viszont a családi házakat 2%-kal alacsonyabb átlagáron hirdették eladásra a tulajdonosok.

Hol állnak most az ingatlanárak?

A látványos áresések hiányában továbbra is magasak a hazai ingatlanárak. Szegeden a házak és a panelek idén márciusban 390 ezer Ft/m2-es átlagáron kerültek a piacra, a téglalakások pedig megütötték a fél millió forintos átlagos négyzetméter árat. A családi házak Debrecenben, Győrben és Pécsen is hasonló árszínvonalon, 300-410 ezer forinton mozogtak. Ezekben a nagyvárosokban a panelek márciusi átlagára 340-480 ezer Ft/m2-es, a téglaépítésű lakások pedig 460-620 ezer Ft/m2-es intervallumba tehetők.

Budapest természetesen egy külön árkategóriát képez, mindig kiemelkedően magasak a főváros eladásra szánt lakóingatlanainak kínálati árai. Idén márciusban a fővárosi házaknak 590 ezer Ft/m2-es, a panellakásoknak 580 ezer Ft/m2-es, a téglalakásoknak pedig 850 ezer Ft/m2-es kínálati átlagárat szabtak a tulajdonosok.

A harmadik hullám alatt se lesznek olcsóbbak az ingatlanok

Az ingatlanárak a pandémiás időszak alatt is szépen tartják magukat. Bár a koronavírus drasztikusan csökkenthette volna az ingatlanok árát, ez mégsem történt meg, vagy legalábbis nem ez volt a jellemző. Mindennek függvényében a harmadik hullám se fogja leszorítani a piacon jelenlevő kínálati árakat. Feljebb viszont kúszhatnak. Ennek oka az otthonteremtéshez fűződő állami támogatások. A családok számára felkínált lehetőség ugyanis élénkítőleg hathat majd a keresletre és így az árakra is. A jövőben tehát inkább drágulással számolhatunk, mintsem árzuhanással – koronavírus ide vagy oda.