És újra lebukott a Fidesz-média

Újabb csúfos bukáson van túl a pártszócsővé silányított köztelevíziót üzemeltető Duna Médiaszolgáltató Zrt.- írja a Jobbik közleményében.

A Jobbik közleménye:

"A köztévé egy, még a 2019-es európai parlamenti választási kampányban sugárzott propagandaanyagában azzal próbálta meg lejáratni a Jobbik elnökét, hogy egy lakossági fórumán antiszemita kijelentéseket tett. Ebből szokás szerint egy szó sem volt igaz, és mivel a közszolgálati tevékenységet még csak hírből sem ismerő szennycsatorna az internetes honlapjával egyetemben még arra sem vette a fáradságot, hogy „kérdésekkel provokálja” az ügyben a néppárti ellenzéki pártot, így Jakab Péter pert indított ellenük a személyiségi jogai megsértése miatt.

Ennek a pernek a vége az lett, hogy a minden bizonnyal a Fidesz központjából tollba mondott álhírt terjesztő m1 és annak internetes honlapja hazugsága miatt, a Fővárosi Ítélőtábla immáron jogerős ítéletben kötelezte a közpénzekből kitartott lakájmédia egyik legfőbb zászlóshajójává süllyedt Duna Médiaszolgáltató Zrt.-t több százezres sérelemdíj és a perköltség megfizetésére."