A II. világháborút követő korszak legnagyobb beruházási tervével állt elő Joe Biden, hogy kivezesse az Egyesült Államokat járvánnyal tetézett gazdasági válságából és megőrizze Amerika vezető szerepét a világgazdaságban.

A 2,3 billió (2300 ezer milliárd) dolláros program nem titkolt célja a feltörekvő keleti gazdaságok, elsősorban a kínai és az orosz versenyképességének meggyengítése – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön az amerikai elnök pittsburghi beszéde alapján.

A XX. század harmincas éveinek nagy gazdasági válság leküzdésére szánt New Deal mintájára Biden óriási infrastruktúra-fejlesztési programot hirdetett meg. Ennek keretében utakat, hidakat építenének és korszerűsítenének, kicserélnék az ólomcsöves vízvezetékeket és korszerű szennyvízelvezető rendszereket építenének, elektromos járművekkel cserélnék ki a gázolaj és benzin meghajtású tömegközlekedési eszközöket, minden tekintetben elsőbbséget biztosítanának a környezetkímélő technológiáknak. Szélessávú Internet-hálózattal fednék be az országot, felújítanák az elektromos hálózatot, „tiszta áramot” szolgáltatnának, az új rendszereknek megfelelően korszerűsítenék a lakóházakat, az iskolákat, a kórházakat, kiképeznék a dolgozókat az új technológiák kiépítésére és alkalmazására.

Az átfogó infrastrukturális fejlesztéssel környezetkímélő alapokra helyeznék a gyártási folyamatokat, elősegítenék a klímavédelmet, munkát adnának a munkanélkülieknek, lehetőséget teremtenének a faji egyenlőtlenségek leküzdésére, az amerikai társadalom sebeinek begyógyítására. Mint Biden mondta, ez lesz a legnagyobb munkahelyteremtés a II. világháború óta. Sok millióan jutnak majd jól fizetett munkához.

A beruházáshoz szükséges 2,3 billió dollárt a társasági adók 7 százalékos, 21-ről 28 százalékra emelésével akarják előteremteni. Kizárólag azoknak az adóját emelnék, akiknek az évi jövedelme meghaladja a 400 ezer dollárt. „Legnagyobb ötszáz vállalatunk közül 91 egyetlen fitying jövedelemadót sem fizet” – tudatta Biden honfitársaival, majd így folytatta: „Nem a Wall Street építi ezt az országot, hanem a nagy középosztály”. Annak megakadályozására, hogy a vállalatok az adózás elkerülése érdekében a nyereséget a tengerentúlra küldjék,  minimum 21 százalékos adót vetnének ki. Az adótörvénykönyv is frissülne, hogy a vállalatok ne egyesülhessenek külföldi vállalkozásokkal, és ne kerülhessék el az adókat azzal, hogy székhelyüket adóparadicsomba költöztetik. Egyéb rendelkezések mellett növelnék a vállalatok adóellenőrzését.

Megnyerni a jövőt

"Meggyőződésem szerint, ha most cselekszünk, akkor 50 év múlva az emberek azt fogják mondani, hogy ez volt az a pillanat, amikor Amerika megnyerte a jövőt" - vélekedett Biden.

Az amerikai elnök új New Deal terve máris a nagytőke heves ellenállásába ütközött, tekintettel az adóemelésre. Donald Trump, aki csökkentette a kiváltságosok adóit, azt mondta Biden tervére, hogy nem az elsők közé fogja avatni Amerikát, hanem a sorhajtók közé fogja sodorni. A program keresztül vitelében Biden a demokratákra és egy-két republikánus szenátorra számíthat. Elfogadásához egyszerű többség is elegendő. „Kész vagyok meghallgatni a republikánusokat, nyitva állok a jó elképzelések előtt, de meg kell valósítanunk a tervet” – jelentette ki.

A 2,3 billió dolláros infrastrukturális beruházási program néhány héten belül kiegészül egy 2 billió (2 ezer milliárd) dolláros társadalomfejlesztési programmal. Ennek célja a gyermekgondozás, a családok adóterheinek mérséklése adókedvezményekkel, és más szociális előnyök biztosítása.

A Békekör tudósítója emlékeztet arra, hogy Biden a koronavírus járvány megfékezéséért és a válság miatt keletkezett megélhetési gondok enyhítéséért 1,9 billió dolláros programmal kezdte elnökségét.

Amerikai közgazdászok szerint a Biden program 6 százalékos gazdasági növekedést válthat ki. A Standard & Poor’s vezető közgazdászának becslése szerint a 2,3 billiós beruházás 5,7 billiós értéktöbbletet eredményezhet tíz év alatt. De figyelmeztetik a kormányt a hatalmas kiadással járó kockázatokra is: nevezetesen az államadósság olyan szintű növekedésére, amely kiválthatja a kamatlábak emelését, és megnehezítené az adósságtörlesztést.

A Magyar Békekör tudósítójának értékelése szerint a bideni New Deal kihívást jelenthet a két keleti nagyhatalomnak gazdasági téren. A klímavédelmi és környezetkímélő stratégia hosszabb távon hátrányosan érintheti az orosz foszló energiahordozók világpiaci értékesítését, az orosz gazdaságfejlesztés legfőbb forrását. Másrészt csökkentheti Kína esélyét arra, hogy a 20-as évek végén átvegye az Egyesült Államok helyét a világgazdasági termelés élén. Kína a világkereskedelem tekintetében már megelőzte az USÁ-t – jegyezte meg a tudósító.

Forrás: Magyar Békekör