Tízből hat vállalat bővíteni szeretné a létszámot a következő időszakban

A magyarországi cégvezetők kissé kedvezőbbnek ítélik meg a gazdasági helyzetet, mint a világátlag – derült ki a Wyser felméréséből. A hazai cégek többsége új termékkel vagy szolgáltatással állt elő a válság során, ami sokszor a túlélés kulcsa volt. Ma már a többség új dolgozók felvételén gondolkozik.

A magyarországi menedzserek kissé kedvezőbbnek látják a gazdasági helyzetet, mint a világ legtöbb vezetője – derült ki a Wyser Managers’ Perceptions kiadványából. A közép- és felsővezetők kiválasztására szakosodott cég felmérése szerint a hazai menedzserek 35%-a szerint rosszabb a gazdasági helyzet jelenleg, mint a Covid-19 válság előtt és mint tavaly tavasszal volt, miközben a globális vezetők 41%-a pesszimista. A több mint 500 vezető megkérdezésével készült felmérés szerint tehát a többség már látja a fényt az alagút végén.  

A legtöbb menedzser arra számít, hogy 2021-ben kilábal a gazdaság a járvány miatti kedvezőtlen helyzetből, azonban 27%-uk úgy véli, hogy a krízist nem hagyjuk magunk mögött 2022 előtt. A világátlaghoz hasonló a helyzet hazánkban is, Magyarországon a menedzserek egynegyede szerint fogunk még 2022-ben is a koronavírus-válságról beszélni, miközben tízből csaknem hárman azt várják, hogy már idén nyárra túl leszünk a válságon. 

„Összességében a magyarországi menedzserek kedvezőbbnek ítélik meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a világ többi országában a cégvezetők, miközben hasonló ütemű kilábalást várnak” – mondta Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője. Ezt azzal magyarázza a szakember, hogy „a magyar gazdaság szerkezetéből adódóan magasabb a kkv-k aránya, amelyek gyorsan tudtak reagálni a válságra, jelentsen ez akár leépítést vagy új termék bevezetését, így mostanra már kedvezőbb helyzetbe kerültek, mint a lassabban reagálók.” 

Új irányok

A tanulmány szerint a cégek különböző lépéseket tettek a járvány időszakában, amelyeknek a túlélés érdekében nehéz döntéseket is meg kellett hozniuk. A világon a megkérdezettek 38%-a eltért a régi üzleti modelltől, igyekezett új szolgáltatást nyújtani a vásárlóknak, ami sokszor új beruházásokkal kellett, hogy járjon. A magyar cégek több mint 50%-a vágott bele a terméke vagy szolgáltatása fejlesztésébe, ami jóval magasabb, mint a globális átlag, egynegyedük pedig beruházást hajtott végre. Nemcsak a turizmust érintették a leépítések, a válságtól kevésbé érintett cégek 14%-a is létszámcsökkentésre kényszerült. 

„A vállalatoknak nagyon gyorsan kellett alkalmazkodniuk az új környezethez. A Covid-krízis az első válság a modern világban, amely megmutatta, hogy mennyire fontos a fizikai közelség számos területen, de az is kiderült, hogy hatékonyan működhet a távmunka is” – fogalmazott Rónai Dániel. A világjárvány megmutatta, hogy a munkák 20-25 százaléka végezhető teljes mértékben otthonról. Ez a négyszerese annak, amit a pandémia előtt otthonról végeztek” – mondta Rónai, aki kiemelte: viszont az is megmutatkozott, hogy egyes munkák nem végezhetők távolról semmilyen mértékben, ezeken a területeken csökkent a legnagyobb mértékben a produktivitás. 

Néhány szektornak könnyebben, míg más iparágaknak nehezebben ment az alkalmazkodás. Az IT-cégek és az online kereskedelemben dolgozók látják a leginkább optimistán a kilátásokat, ezek az iparágak ugyanis a Covid-válság nyerteseinek számítanak. Az IT szektorban a home office már a válság előtt is jellemző volt, így ez nem jelentett problémát a járvány időszakában, miközben megnövekedett a kereslet a szolgáltatásaik iránt. Mindeközben a divat- és luxusmárkákat, a pénzügyi szolgáltatókat, a biztosítási és bankszektort, illetve a jogi és adótanácsadással foglalkozó vállalatokat kifejezetten negatívan érintette a válság. 

Home office

Rónai Dániel arra számít, hogy a járvány lecsengésével is sokkal jellemzőbb lesz az otthoni munkavégzés, mint a válság előtt volt. „Az irodai munkavégzés átlagosan 25-30%-kal csökkenhet a járvány előttihez képest, hiszen a menedzserek rájöttek, hogy számos iparágban otthonról is hatékonyan tudnak dolgozni a munkavállalók. Sokan azonban abban hisznek, hogy az irodai környezet, az együtt gondolkodás, a kreativitás viszi előre a vállalatot, amihez fizikai jelenlét szükséges” – hangsúlyozta a szakértő. 

A felmérés szerint a magyar vállalatok 60%-a már munkaerő felvételben gondolkozik. A cégeknek leginkább speciális tudással rendelkező dolgozókra, tapasztalt munkavállalókra, illetve közép- és felsővezetőkre lesz szükségük. Magyarországon a válaszadók közel 80%-a specialistákkal bővítené a csapatot, 40%-nak tapasztalt munkatársakra van szüksége, 17% menedzsereket venne fel. Rónai szerint a felvételi szándék nem jelenti azt, hogy már túl lennénk a válságon, de a vállalatok megtanultak együtt élni a helyzettel, és már nem olyan nagy a bizonytalanság, mint a járvány első hullámában volt. Már mindenki tudja, hogy mivel állunk szemben, miközben szeretnének növekedési pályára állni a cégek. 

A Wyser tanulmánya szerint, habár a gazdaság hamarosan ki fog lábalni a válságból, nem tér vissza a vírus előtti világ. A cégeknek fent kell tartani azt az emberközpontú megközelítést, amelyet a Covid-19 alatt is alkalmaztak. A menedzserek szerint nagy szükség lesz az alkalmazkodóképességre, a vezetési és digitális képességek fejlesztésére, de az érzelmi intelligencia és a kockázatkezelés is fontos része lesz a munka világának.

Forrás: Grafton