Az értékek és célok szerepe az életünkben

Ha célok nélkül bolyongunk az életben, nincsenek vágyaink, álmaink, akkor a tartós boldogság és öröm állapotát sem tudjuk megtapasztalni. Az elégedett, tartósan boldog élethez fontos, hogy legyenek reálisan kitűzött, elérhető céljaink, és az általunk képviselt értékek mentén éljük a mindennapjainkat.

 Az értékek és célok határoznak meg minket, ugyanakkor nagyon gyakran összekeverjük a kettőt egymással. Biztosan veled is előfordult már olyan, hogy mikor elérted egy régóta vágyott célodat, álmodat, hirtelen nem tudtad, merre tovább, és az öröm helyett inkább csak ürességet éreztél. Talán az is felmerült benned, hogy valóban ezt akartad-e.

Ez bizony könnyen előfordul, ha a céljainkat nem az általunk fontosnak tartott értékek mentén tűzzük ki magunknak. Ilyenkor érdemes szakembert felkeresni, aki segít, hogy újra rátaláljunk valódi értékeinkre, céljainkra.

Értékeink és céljaink, mint egyéniségünk tükrei

Ahhoz, hogy megértsük a célok és értékek közötti különbséget, érdemes megnéznünk a két szó jelentéstartalmát.

A cél az a kimenetel, melynek elérésére törekszünk, amit meg szeretnénk valósítani. Egy számunkra vonzó, hívogató állapot, státusz. Ezzel szemben az érték egy olyan megbecsült tulajdonság, jelleg, ami számunkra becses, amit nagyra értékelünk. Az értékek és célok közötti egyik legfontosabb különbség, hogy míg a célok személyesek, addig az értékek ezzel szemben kollektívek, azaz egy jóval nagyobb halmazt fednek le.

Egy biztos: az általunk képviselt értékek alapot adnak a céljaink meghatározásához, ahhoz, hogy milyen út mentén érdemes előrehaladnunk az életben, melynek során újabb és újabb célokat tűzhetünk ki.

Hogyan tűzzünk ki helyes célokat, melyek valódi boldogságot hoznak?

Sok ember gondolja azt, hogy a diploma, a lakásvásárlás, a családalapítás, a minél több fizetés elérése hozza el számukra a boldogságot. Amikor azonban elérik a hőn áhított mérföldkövet, sokan mégse éreznek felhőtlen örömöt, sokkal inkább az üresség érzése lesz rajtuk úrrá. Abban sem biztosak már, hogy valóban erre vágytak-e.

Először tehát azt érdemes tisztázni, hogy számunkra mi képviseli a valódi értéket, értékeket az életben, és erre alapozva felállítani a rövid, közép- és hosszú távú reális céljainkat. Ehhez természetesen elengedhetetlen a megfelelő önismeret.

Tűzzünk ki több, kisebb célt

Amennyiben például fontos számunkra, hogy segítsünk másokon, támogassuk a rászorulókat, akkor ez számunkra egy érték az életben, ami egyben egy célt, törekvést is kifejez, hiszen célul tűzhetjük ki magunknak, hogy a hét minden napján segítséget nyújtunk egy rászoruló embertársunknak. Ha a saját értékrendszerünkben szerepel a hátrányos helyzetűek megsegítése, akkor folyamatosan tűzhetünk ki ehhez kapcsolódóan kis célokat, amelyek elérése örömmel tölt el.

Minél több apró, reális célt tűzünk ki magunknak, annál többször lesz részünk az elégedettség érzésében, amely lehetőséget ad a sokszínű boldogságtérkép összeállítására.