Válaszra sem méltatta az Európai Unió a magyar civildiplomáciai kezdeményezést, hogy szüntesse meg Szíriával szemben hozott szankcióit, állítsa helyre diplomáciai viszonyát Damaszkusszal, és vegyen részt Szíria újjáépítésében – tudatta a Magyar Békekör kedden.

A kapcsolatok normalizálásáról szóló jegyzéket a Magyarországi Arab Közösség és a Magyar Békekör két hónappal ezelőtt, január 9-én közösen nyújtotta be az Unió budapesti képviseletének, arra kérve, hogy juttassa el a brüsszeli bizottságnak.

Brüsszel hallgatása arra enged következtetni, hogy az Unió vezető szerveinek „civil hangra” adó kijelentései nem feltétlenül állnak összhangban a gyakorlatával – jegyezte meg a Békekör.

 Az EU szankciói 273 szír személyre, köztük miniszterekre, továbbá 70 szervezetre, köztük a központi bankra terjednek ki. Míg a szervezeteket vagyon befagyasztással sújtják, a személyekkel szemben utazási korlátozást foganatosítanak. Az Európai Tanács Szíriával szembeni szankcióinak meghozatalában a magyar kormány is részt vett.

Magatartásával az Európai Unió akadályozza a terrorista Iszlám Állam megszállása alól felszabadult ország újjáépítését, a háború elől külföldre menekült öt millió lakosának hazatérését, és a nemzeti megbékélést.

 A Magyar Békekör kifogásolja az Unió viselkedését Szíriával szemben, és fenntartja arra irányuló követelését, hogy az EU, benne hazánk politikai vezetése segítsen a sokat szenvedett közel-keleti ország talpra állásában, a migránsok hazatérésében, az ország újjáépítésében ahelyett, hogy további szenvedést okozna a szír népnek.

Forrás: Magyar Békekör