Ha ötvenszer kérik, akkor sem hajlandó az állam tisztességgel tájékoztatni a nyilvánosságot a koronavírus-járvány állásáról

Több mint ötven közérdekűadat-igényléssel fordult október és december között a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK) a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), hogy megismerhetővé váljanak a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb statisztikák. Az NNK azonban rendre megtagadta az érdemi válaszadást.

A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatás színvonala Magyarországon már az első hullám óta messze elmarad mind a régió más országaitól, mind pedig attól, amit joggal várhatnának el az állampolgárok. A fertőzések kor és terület szerinti eloszlásáról vagy a kórházi kapacitásokról egyáltalán nem tudunk semmit, de a közzétett információkból is csak külön energiabefektetéssel juthatunk érdemi ismeretekhez. Pedig az állampolgároknak naprakész, átfogó információkra lenne szükségük, hogy ezek alapján szervezhessék az életüket. 

Ezért október 21. óta a TASZ következetes fellépéssel próbálja elérni, hogy az állam tegyen eleget a közérthető tájékoztatás iránti kötelezettségének, és az adatokat érthető, áttekinthető formában tegye közzé,  a meglévőnél sokkal átfogóbb képet nyújtva a nyilvánosságnak a koronavírus-járvány alakulásáról. A szervezet minden nap új közérdekűadat-igénylést küldött a járványügyért felelős NNK-nak, hogy adja ki az előző napra vonatkozó, korcsoportok és területi eloszlás szerinti adatokat a fertőzés kiterjedtségéről, a halálozásokról és a kórházak kapacitásairól. 

A hatóság azonban a legkisebb erőfeszítést sem tette annak érdekében, hogy az adatigénylésnek eleget tegyen. Részben arra hivatkozott, hogy a kikért adatok már elérhetők – egyebek mellett a Facebook-oldalára irányított, ahol egy galériába naponta feltöltött képekről lennének leolvashatók bizonyos adatok. Az adatok nagyobb részére vonatkozóan azonban megtagadta a válaszadást, arra hivatkozva, hogy azok nem állnak a rendelkezésére korcsoportok szerinti vagy területi bontásban.

A TASZ az adatigényléseit a német, az osztrák és a szlovák napi járványügyi jelentések alapján állította össze, azzal a céllal is, hogy az NNK számára javaslatot tegyen arra, hogy miként zárkózhatna fel a magyar járványügyi tájékoztatás a szomszédainkhoz. A koronavirus.gov.hu oldalon ugyanis rossz minőségű, átláthatatlan, hiányos adathalmaz szerepel, amelyből a nyilvánosságot leginkább érintő és érdeklő információkat alig, vagy egyáltalán nem lehet megismerni. Az NNK ráadásul úgy nem tett eleget a TASZ adatigényléseinek, hogy több eszköz is a rendelkezésére állt volna, ha a titkolózás helyett kicsit is feladatának érzi a hiteles tájékoztatást. Jelezhette volna, hogy a kért adatokat milyen más, rendelkezésére álló formában tudja kiadni, vagy akár átalakíthatta volna a saját honlapját úgy, hogy az érdemi információkat nyújtson.

„Az NNK olyan adatokról is letagadta, hogy a rendelkezésére állnak, amelyeknek a meglétéről bizonyítékunk van, és egyébként is nélkülözhetetlenek a szakmai munkához. Ez nemcsak súlyosan jogsértő, de ha tényleg igaz lenne, hogy a legalapvetőbb covid-adatok nem állnak a magyar járványügyi csúcsszerv rendelkezésére a világjárvány közepén, az egyenesen ijesztő – fogalmazott Remport Ádám, a TASZ jogásza. – Amikor egy állami szerv tömegesen utasítja el az adatigényléseket, miközben a legkisebb igyekezetet sem teszi a világos tájékoztatás érdekében, akkor egyértelműen megsérti az állampolgárok tájékozódáshoz való jogát. Ezért pert indítunk az NNK-val szemben, hogy fellépjünk a jogellenes titkolózással szemben” – tette hozzá Remport Ádám.  

Forrás: TASZ