Ellenzéki szövetség alakult

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs, a Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának tagjai csütörtökön bejelentették: szövetségre lépnek.

Fekete-Győr felvezetőjében elmondta, hogy ami ma van, az nem igazi kormányzás, az káoszkormányzás: Orbán Viktor és emberei felkészülés helyett végig jachtozták a nyarat, most pedig kapkodnak, ami rengeteg magyar életébe és munkájába kerül. Rávilágított, hogy egy ilyen időszakban minden eddiginél fontosabb, hogy együttműködjünk.

“Mi momentumosok hiszünk abban, hogy a cselekvő, utcai politizálásnak van értelme Magyarországon egy ilyen elnyomó rezsimben. A mellettem álló három független országgyűlési képviselő ugyanebben hisz, ezért tisztelettel tekintünk rájuk.

A Momentummal azon dolgozunk, hogy most már ne csak építsük a szövetségeket, de kössük is meg őket az arra érdemes politikusokkal. A mögöttünk álló politikusok három olyan dimenzióját képviselik a magyar politikának, amire mi egy országot szeretnénk építeni. Szél Bernadett a fenntarthatóságot képviseli, akivel egy élhető, zöld Magyarországért fogunk dolgozni. Hadházy Ákos felesküdött arra, hogy a korrupciót Magyarországról ki fogja irtani, melyben a mi közösségünk lesz a legnagyobb szövetségese, mert a mi célunk is egy átlátható, tisztán kormányzott ország megteremtése. Szabó Szabolcs pedig, hozzánk hasonlóan egy 21. századi, modern, igazságos oktatásért dolgozik. 

Nagyon örülök annak, hogy a mai napon a Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség és a Momentum szövetségét jelenthetem be.”

Fekete-Győr elmondta, hogy a szövetség egyik célja, hogy a Momentumnak, az elmúlt 30 év legsikeresebb parlamenten kívüli pártjának legyen az Országházban füle, legyen szeme és legyen szája 2022-ig bezárólag is. A másik, még ennél is fontosabb célja pedig, hogy az Orbán-rezsim leváltásra kerüljön.

Szabó Szabolcs beszédében visszaidézte a közös munkát már a Nolimpia során, ezután pedig megerősítette, hogy az eddigi lazább együttműködést most egy szorosabb, operatívabb szövetséggé fűzik a képviselői csoport és a Momentum között. 

Hadházy Ákos elmondta, hogy ők nem magányos harcosok. Egyrészt azért, mert a politikusok legfőbb szövetségei a választók és velük szorosan együttműködnek, másrészt pedig az ellenzéki oldalon is sok harcostárssal dolgoznak. Hadházy azért is büszke erre a szövetségre, mert a Momentum az a párt, amely nem csak beszél a korrupció elleni harcról, de tettekkel is tesz ellene, és tesznek azért, hogy egy kormányváltás esetén ne csak a szereplők változzanak, de a korrupcióhoz való hozzáállás is. 

Szél Bernadett szerint ideje volt a szövetségkötésnek, mert eddig is sokszor is álltak már egymás mellett a független képviselőkkel és a Momentummal és a Fidesz ellen csak így, erős együttműködésben lehet sikeresen felvenni a harcot. Ezek az együttműködések értékalapon tudnak jól működni: ezek az értékek többek között a fenntarthatóbb világ megvalósítása, a demokrácia védelme, a korrupció és propaganda elleni harc, a magyar dolgozók bérszínvonalának és munkakörülményeinek javítása. Szél szerint a legfontosabb feladat most annak a megszervezése, előkészítése, hogy 2022-ben a kormányt leváltásra kerüljön.