Robbant a munkanélküliség a briteknél

A legfrissebb adatok szerint gyorsuló ütemben emelkedik a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában, elsősorban a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi adatismertetése szerint a szeptemberrel zárult harmadik naptári negyedévben átlagosan 4,8 százalékos volt a bejegyzett állástalanok aránya Nagy-Britanniában, 0,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban és 0,7 százalékponttal magasabb, mint a második negyedévben.
    
Az augusztussal zárult mozgó háromhavi időszakban 4,5 százalékos volt a brit munkanélküliségi ráta - már ez is háromévi csúcsnak számított -, és abban a három hónapban 0,6, illetve 0,4 százalékponttal emelkedett az állástalanok aránya éves és háromhavi összevetésben.
    
Az ONS kedden közölt friss kimutatása szerint a július és szeptember közötti időszakban átlagosan 1,62 millió volt a bejegyzett munkanélküliek száma a gazdaságilag aktív felnőtt lakosságon belül, 318 ezerrel több, mint a tavalyi azonos időszakban és 243 ezerrel több, mint az előző negyedévben.
    
A statisztikai hivatal adatsora szerint a szeptemberrel zárult három hónapban rekordütemben, 181 ezerrel nőtt a vállalatok által bejelentett, korábban nem tervezett elbocsátások száma az előző negyedévhez képest.
    
Az ismertetésből kitűnik az is, hogy októberben 782 ezerrel kevesebben voltak aktív, fizetett alkalmazotti állományban, mint márciusban.
    
A brit kormány március végén szigorú korlátozásokat rendelt el a koronavírus-járvány megfékezése végett és e korlátozások jelentős része 12 hétig érvényben volt.
    
Ezt a brit gazdaság súlyosan megszenvedte: a végleges adatok szerint az idei második negyedévben az előző negyedévhez mérve 19,8 százalékkal, a februártól áprilisig - vagyis a korlátozások előtti utolsó, illetve a zárlat bevezetése utáni első teljes hónap között - 25 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék (GDP).
    
Ez példátlan mértékű visszaesés azóta, hogy 1955-ben megkezdődött a negyedéves összevetésű GDP-adatok rendszeres közlése Nagy-Britanniában.
    
A Bank of England negyedik negyedévi pénzügypolitikai jelentésében közölte: várakozása az, hogy a brit hazai össztermék 2020 egészében 11 százalékkal zuhan.
    
A brit jegybank számításai szerint júliusban a GDP-érték 18,5 százalékkal meghaladta az áprilisi mélypontot, ugyanakkor még mindig 11,5 százalékkal alacsonyabb volt a 2019 negyedik negyedévében mért szintnél.
    
A Bank of England közölte: várakozása szerint a brit GDP-érték 2022 első negyedéve előtt nem haladja meg a tavalyi utolsó negyedévben elért szintet.
    
A jegybanki előrejelzés szerint a munkanélküliségi ráta 2021 második negyedében tetőzik 7,75 százalék körül.

Forrás: MTI