A Brexit erősíti a brit kapcsolatokat?!

Az Egyesült Királyság és Magyarország közötti kapcsolatok erősítése a cél - közölte az Egyesült Királyság budapesti nagykövete hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Paul Fox azt mondta, hogy ugyan az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, de nem hagyja el a kontinenst, ezért a Brexit nem azt jelenti, hogy az ország kapcsolatai meggyengülnének az európai országokkal, sokkal inkább erősödnek majd.
    
Magyarországgal is sok a közös érdek, a biztonság, a gazdaság és az emberek közötti kapcsolatok területén erősebb lesz a kapcsolat - hangsúlyozta.
    
Kifejtette: Magyarországon meghatározó brit cégek vannak jelen, és azon dolgoznak, hogy bővüljön ezeknek a köre. A klímaválság elleni küzdelemben is sokat tehet együtt a két ország, az emberek közötti kapcsolatok területén pedig az oktatási kapcsolatok fejlesztése kiemelt feladat.
    
Az is cél, hogy a Magyarországról és az Egyesült Királyságból érkezők, utazók a Brexit átmeneti időszaka után is a jelenlegi feltételek mellett tudjanak dolgozni, tanulni, utazni - mondta a brit nagykövet, aki szerint ebbe az irányba haladnak a tárgyalások, de ehhez átfogó megállapodásra van szükség az EU-val.
    
Beszélt arról is, hogy az Egyesült Királyságban élő külföldi állampolgárok regisztrációja gördülékenyen halad, már több mint 100 ezer magyar állampolgár élvezi ennek az előnyét. A tervek szerint a Magyarországon élő britek is hamarosan információt kapnak arról, milyen szabályok vonatkoznak rájuk - tette hozzá Paul Fox.

Forrás: MTI