Bence győzni akar

Az országos öttusabajnokság megnyerése után a november 20-22-re tervezett U24-es Európa-bajnokságon is győzni szeretne Kardos Bence.

A Trion SC 22 éves versenyzője az M4 Sport Sporthíradójában úgy nyilatkozott, hogy nagy lökést adott neki az október eleji, hazai címvédés, kifejezetten motiváltan folytatta a felkészülést.
    
"Egyelőre úgy néz ki, hogy részt fogunk tudni venni a lengyelországi U24-es Európa-bajnokságon" - mondta, majd arra a kérdésre, hogy Európa-bajnoki címmel lenne-e elégedett, úgy reagált: "mindenképpen, igen".
    
A továbbiakat illetően elmondta, hogy mivel még fiatal, a munkával, felkészüléssel nem szeretne leállni akkor sem, ha esetleg öttusaversenyekben lesz is egy kis szünet. Bírja a terhelést, mindenképpen szeretne rárakni még egy lapáttal és elindulna az egyes számokban esetleg sorra kerülő viadalokon.
    
A nemzetközi szövetségnek (UIPM) a 90 perces öttusára vonatkozó tervéről úgy vélekedett, hogy nekik, a sportolóknak ehhez a lehető legjobban kell alkalmazkodniuk.
    
"Ha ez lesz az új öttusa és az új versenyrendszer, akkor én ebben a szellemben fogok felkészülni, és mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ebben is sikeres legyek" - hangsúlyozta.
    
A módosítás lényege, hogy a küzdelem kieséses rendszerben zajlik majd, és az egyes számok között jelentősen lerövidül az idő. Ezzel a UIPM szándéka szerint dinamikusabbá válik a program, és a kilencvenperces blokkokat jobban tudják majd követni a nézők. Az újítást a 2024-es párizsi olimpiára dolgozta ki a nemzetközi szövetség, de már az oda vezető úton, a megelőző években is ebben a formában zajlanának a versenyek.
    
"Mindenképpen nagyon fel fog gyorsulni, szerintem versenyzői szempontból ehhez hozzá lehet edződni, erre fel lehet készülni. Ha ezt valóban jobban lehet közvetíteni és több nézőt fog odavonzani egy versenyre egy ilyenfajta lebonyolítási mód, akkor azt gondolom, hogy ezt a változtatást meg kell hozni" - tette hozzá Kardos Bence.
 

Forrás: MTI