A Fidesz oligarchák terjeszkednek

A Fidesz folytatja a természetes vizeink gyarmatosítását: a csopaki Balaton-part és a Fertő tó is veszélyben - írja csütörtöki közleményében Molnár Zsolt, az MSZP képviselője.

Molnár Zsolt Közleménye:

"A nyár elmúltával a Fidesz és az oligarchái még több Balatont, még több beépíthető területet akarnak maguknak. Most éppen a Csopakon élőket és az ott nyaralókat akarják elvágni a Balaton partjától.

A Balatoni Hajózási Zrt. vagyonának a széthordása elérte Csopakot ugyanis meg akarják fosztani a települést a kikötőjétől és a hozzá tartozó közparktól is. A Fidesz balatoni gyarmatosítása azonban olyan szintre lépett, hogy a csopaki polgármester kénytelen volt a helyiek segítségét kérni a vízparti terület megvédéséhez.

A Fidesz tovább folytatja a rombolást, gyarmatosítja a természetes vizeinket és természetvédelmi területeket sajátít ki. A Balaton mellett a Fertő tó sincs biztonságban, mivel a napokban a kormány eldöntötte, hogy megkezdi a tó totális beépítését.

Az MSZP célja, hogy megállítsa a fideszes rombolást és megvédje a közös természeti kincseinket. Meg kell állítani az Orbán-kormány szabad vizek ellen indított fideszes gyarmatosítási folyamatát, ezért az MSZP a Kúriához fordult a természetes tavak, köztük a Balaton, a Fertő tó védelméről szóló népszavazási kezdeményezés engedélyezése érdekében."