Romániát fegyverzi fel az USA

Megérkeztek Romániába az első Patriot amerikai légelhárító rakéták – jelentette a Magyar Békekör bukaresti forrásokra hivatkozva.

Hét Patriot-rendszer első szállítmányának számítanak, és az a cél velük, hogy erősítsék a Deveseluba 2015-ben telepített Aegis Ashore ballisztikusrakéta-elhárító rendszereket, amelyek kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak. A Patriot rakétákkal együtt újabb amerikai katonák is Romániába érkeztek.

Orosz forrásból a Békekör úgy értesült, hogy Oroszország nem hagyja figyelmen kívül a fejleményt, és válaszul várhatóan fokozni fogja a Fekete-tengeri flotta és a déli katonai körzet légvédelmi képességét. Léteznek olyan orosz rakéták is – mondta egy katonai szakértő -, amelyekkel anélkül tudják semlegesíteni az ellenséges rakétakilövő állásokat, hogy az ellenséges radarok észrevennék őket.

Andrej Szterlin tábornok, az orosz fegyveres erők vezérkara operatív főigazgatóságának vezetője szerint az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakéták Romániába telepítését is fontolgatja.

A Magyar Békekör felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai rakéták romániai telepítésének indokaként kezdetben Iránt, majd Észak-Koreát hozták fel, mára viszont már nem tagadják, hogy a fegyverek Oroszország ellen irányulnak.