Magyar gyerekek is bizonyíthatnak J. K. Rowling alkotótársaként

Illusztrációs pályázattal várja a magyar gyerekeket is J.K. Rowling és az Animus, a Harry Potter könyvek magyarországi kiadója.

J. K. Rowling Az Ickabog című meséje nem most született, már hosszú évekkel ezelőtt olvasott fel belőle fejezeteket gyermekeinek. Mégis, korábbi munkái miatt nem maradt ideje arra, hogy a szöveget gondozza. „Amikor a koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást rendeltek el, úgy láttam, hogy a gyerekek különösen nehezen viselik a bezártságot, ezért annyi év után ismét elővettem Az Ickabogot” – árulta el a világhírű, brit szerző.

Az elkövetkező hét hétben Az Ickabog fejezetei ingyenesen érhetők el az nlc. aloldalán. A Harry Potter univerzumon kívüli, teljesen varázsmentes történet minden résztvevő országban nyomtatásban is megjelenik majd, Rowling a print verzióhoz várja a gyermekek kreatív munkáit minden adott országból, így Magyarországról is. A hivatalos nevezés mellett a rajzokról készült fotókra a social media felületeken is számít, és arra bíztatja a szülőket, bátran használják a feltöltésnél a #TheIckabog és az #IckabogHungary hashtageket. Az írónő a novemberben nyomtatásban is megjelenő könyv teljes jogdíját olyan csoportoknak ajánlja fel, akik különösen megszenvedték a koronavírus-járványt az Egyesült Királyságban és szerte a világban.

A feltöltött fejezetek október 2-ig érhetők el a már említett weboldalon. Az illusztrációs pályázat 2020. október 9. éjfélig tart, ezután az Animus munkatársai és kiadó által felkért szakemberek kiválasztják a 34 nyertes rajzot. A nyomtatásba kerülő pályamunkák alkotóit 50 000 Ft-os könyvcsomaggal és Az Ickabog egy példányával jutalmazzák meg.

További információ a fejezetekről, a fordításról és a pályázatról: https://nlc.hu/ickabogmese/

Forrás: Red Lemon