Mikor aktuális az iskolatáska cseréje?

Az iskoláskorú gyermekek táskájának a cseréje minden szülő rémálma. Hiszen a gyermek szerint minél előbb le kell cserélni, ha éppen új kedvence van, de azért az meglehetősen költséges dolog. Arról nem is beszélve, hogy pusztán kényelemből leselejtezni egy tökéletes állapotban lévő iskolatáskát finoman szólva is nagy dőreség. Ma összefoglaljuk, hogy mikor érdemes lecserélni az iskolatáskát.

Az első iskolatáska

Manapság az iskolákban már sokkal jobban vigyáznak a táskára, mind mondjuk 20 évvel ezelőtt. A legtöbb helyen reggel az összes cuccot kipakolják belőle, majd egy szekrénybe zárják a hazamenetelig. Ebben az esetben csak azt a célt szolgálja, hogy ide-oda vigyék benne a gyerekek a tanszert. Nem rugdossák a nap folyamán, nem akadnak bele, nem húzzák a földön. Ebből kifolyólag sokkal több ideig tartanak, mint korábbi társaik. 

A csere szempontjából a fő szempont a gyermek magassága. Vannak magas növésű gyerekek, akiknek már harmadikban érdemes lecserélni az elsőben vásárolt iskolatáskát, mert már nem nyújt egyenletes terhelést a gerincüknek. Másoknak elegendő felsőben újat vásárolni, mert nem nőttek igazán jelentős mértékben, így megfelel az első táskájuk.

Az általános ajánlás 10 éves korra datálja az első cserét, mivel ilyenkor nem csak méretben, de a táska tágassága tekintetében sem igazán felel meg a követelményeknek az első verzió. Általában ebben a korban több a tankönyv, nehezebben férnek el benne a különböző kellékek, így ilyenkor érdemes váltani. 

Arra mindenképp figyeljünk, hogy azzal, hogy egyre nagyobbak, egyre több dolgot hordanak magukkal, amikre napi rendszerességgel szükségük van. Erre való tekintettel minden fontos dolognak, mint kulcs vagy épp a bérlet, legyen egy fix helye, mert kellemetlen azért lekésni a járművet, mert éppen nem találja a gyermek a bérletét. 

Legfőbb szempontok a kiválasztásnál

Az egyik legfontosabb, hogy ne add ki a kezedből az irányítást. Ne a gyerek válasszon az óriási kínálatból, hanem szabj egy határt. Válassz ki 2-4 darabot, ami egészségesen terheli a gerincét, a mintája a stílusának megfelelő. Ebből válasszon kedvére, hiszen mégiscsak ő fogja hordani, így előny, ha tetszik neki. Ne a minta legyen a domináló tényező, tehát lehet, hogy elsőben a Jégvarázs a menő, de harmadikban lehet, hogy már ciki lesz. 

Mindenképp ergonomikus kialakítású táskát válassz, ami emellett könnyű, hiszen kerül majd bele épp elég súly a hétköznapokban. Ez nagyon lényeges, mert ha nem egyenletesen és egészségesen terheli a gyermek gerincét, akkor az kihat a későbbi életére is. 

A legjobb, ha olyan helyen vásárolod meg az iskolatáskát, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges kivitelre, azaz csak ergonomikus iskolatáskákat forgalmaznak. A Játékszigetnél nem csak szép darabokat találsz, hanem minden fontos kritériumnak megfelelő darabok várnak rátok!