Peking szankciókkal sújt amerikai politikusokat, köztük Ted Cruz és Marco Rubio republikánus szenátort - jelentette be a kínai külügyminisztérium hétfőn.

A 11 amerikai tisztségviselőre vonatkozó bejelentést azzal indokolták, hogy Washington pénteken több hongkongi és kínai tisztségviselőt, köztük Carrie Lam hongkongi kormányzót sújtott szankciókkal, akiket a hongkongi autonómia aláásásával, illetve a lakosság szabadságjogainak korlátozásával vádol.
    
Csao Li-csien, a külügyminisztérium szóvivője elmondta: az intézkedés célpontjában olyan emberek állnak, akik "helytelen magatartást" tanúsítottak Hongkonggal kapcsolatban. A szóvivő hozzátette: a szankciók amerikai politikusok mellett a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet vezetőjére, Kenneth Roth-ra is érvényesek.
    
Rubióra és Cruzra Kína már a múlt hónapban is szankciókat vetett ki, válaszul arra, hogy az Egyesült Államok ezt megelőzően szankciókat rendelt el olyan kínai tisztségviselők ellen, akiket a zömében a nyugat-kínai Hszincsiangban élő ujgur kisebbség elnyomásával vádol.
    
Az elmúlt hónapokban egyre inkább elmérgesedett a viszony Peking és Washington között, A két rivális egyebek mellett a kétoldali kereskedelem, a koronavírus-járvány, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, az egymás országaiban tevékenykedő sajtóképviseletek, Hongkong, Tajvan, a Dél-kínai-tenger, valamint az emberi jogok kapcsán feszült egymásnak.

Forrás: MTI