Leforgatták az Átjáróházat

Július elején a főgonoszt alakító Kulka János és a szerelmét féltő főhőst, Krisztiánt játszó Bárnai Péter nagy találkozásának a rögzítésével lezárultak az Átjáróház felvételei. Madarász Isti rendező új, romantikus fantasy vígjátéka az újrainduló hazai filmgyártás első leforgatott produkciója.

Jelenleg már a trükkmestereké a terep, akik a következő hónapokban több mint háromszáz snittet alakítanak át számítógépes effekttel, vizuális trükkel, hogy így tegyék teljessé a nagyvászonra szánt történetet. A felvételek három hónapos leállása ellenére az eredeti tervek szerinti premier időpontja nem változott. Várhatóan 2021. tavaszán láthatja majd a közönség a mozikban a szemre, szívre, lélekre is hatni akaró látványos, szerelmes vígjátékot.

 Bár a komplex, forgó díszletben játszódó bonyolult és drága stúdiójeleneteket még a kényszerű márciusi leállás előtt felvette a stáb, azért a kieső idő közben volt min izgulnia a rendezőnek. 

„Rossz volt abban a bizonytalanságban élni, hogy nem tudtuk mikor folytatódhat a munka. Ráér-e mindenki, amikor újra belevágunk, a szereplők kondiban maradnak-e, senki sem változik meg külsőre, amíg állunk. Csupa-csupa aggódás, ami egy pillanat alatt köddé vált, ahogy megkaptuk a zöldfényt és elkezdhettük a felkészülést a forgatás folytatására. Mindenki boldogan jött, a színészek alig várták, hogy a kamerák elé álljanak és pont úgy mentünk tovább, mintha mi sem történt volna.” – mesélte Madarász Isti a júniusi újraindulásról. 

Az Átjáróház rendezője hozzátette, hogy a forgatás második etapja különösen izgalmas volt, mert szinte egyik helyszínen se tartózkodtak pár napnál tovább. Állandóan költözött a stáb, sokszor egy napon belül is több helyszínen forgattak. A rendelkezésükre álló szűk három hétben temetőben, hullaházban, kórházban, bányában, hipermarketben és különböző lakásokban játszódó jeleneteket kellett rögzíteniük. Mindezt Budapesten és a város tágabb környékén, így dolgoztak többek között a tárnoki kőfejtőben, ahol a terület pirotechnikai előkészítése, bevilágítása egy egész napot vett igénybe, valamint forgattak a Farkasréti temető ravatalozójánál, a Hungária Malomudvarban a kelenföldi hőerőműben, a régi Budagyöngye kórházban, illetve a Budapesti Műszaki Egyetem campusának több pontján is. 

Sok színésszel zajlott a munka. A Nemzeti Filmintézet 480 millió forintos támogatásával megvalósuló Átjáróházban a főszereplők, a gonoszt megtestesítő Boncmestert játszó Kulka János, a szerelmeseket megformáló Rujder Vivien és Bárnai Péter, valamint a mágiával, túlvilági erőkkel is kacérkodó Ilus nénit alakító Kútvölgyi Erzsébet mellett feltűnik a színen Dobó Kata, Árpa Attila, Galla Miklós is, és további szerepekben többek között Mészáros Máté, Székely B. Miklós, Bocsárszky Attila, Nagy Mari és Danis Lídia is.

 „Soha ennyi színművésszel még nem dolgoztam, de ennél a filmnél fontos volt, hogy a kisebb feladatokra is tapasztalt, profi színészt kérjünk fel. Rengeteget adott hozzá a jelenetekhez az a sokszínű, számtalanszor nagyon vicces játék, szerepformálás, amit bemutattak. Mindenki egy célért dolgozott, hogy egy igazán szórakoztató, szívet-lelket megmozgató, humoros és látványos filmet készítsünk, ami jogosan kellhet majd versenyre a hollywoodi produkciókkal a nézők kegyeiért folyó küzdelemben a mozikban.” – mondta zárásként Madarász Isti. 

Az InterCom forgalmazásában 2021. első negyedévében mozikba kerülő Átjáróház vezető producere Muhi András (Csak a szél, Testről és lélekről), producere Ferenczy Gábor (A martfűi rém, Megdönteni Hajnal Tímeát). A filmet a FocusFox gyártja.

Forrás: Good Option