Stoltenberg Magyarországra látogat

Mesterházy Attila a NATO Parlamenti Közgyűlés elnöke telefonon egyeztetett Jens Stoltenberggel a NATO főtitkárával. Mesterházy meghívta a főtitkárt a NATO Parlament Athénban megrendezendő őszi közgyűlésére - közölta a HírExtrával az MSZP.

A két politikus áttekintette a szövetség prioritásait, a járványhelyzet okozta kihívások biztonságpolitikai aspektusait, illetve a NATO jövőjéről szóló diskurzus állását. Az elnök megerősítette, hogy a Parlamenti Közgyűlés részt fog venni a NATO jövőjével foglalkozó stratégia kialakításában.

Mesterházy Attila a megbeszélés után hangsúlyozta, hogy „a főtitkár által június 8-án meghirdetett reflexiós folyamat célja, hogy meghatározzák a NATO új prioritásait és 2030-as vízióját. Ezen belül a munka három fő irányban indult el: hogy lehet katonailag erősebbé, politikailag egységesebbé tenni a szövetséget és miként lehet globálisabb megközelítést alkalmazni a NATO működése során. A közgyűlés tagjai mindhárom témakörrel kapcsolatban komoly szakértelemmel és tapasztalattal rendelkeznek, ezért írásban is el fogjuk juttatni a képviselői véleményeket a NATO főtitkárának.”

A főtitkár szerint „a Parlamenti Közgyűlés (PKGy) kiválóan kiegészíti és megerősíti a NATO politikáját, erőfeszítéseit, amelyek arra irányulnak, hogy szembeszálljon az Oroszország jelentette politikai és katonai kihívással, Kína térnyerésével, továbbá, hogy erősítse a térség stabilitását, fenntartsa a szövetség kohézióját és biztosítsa a védelemhez szükséges pénzügyi kereteket. A közgyűlés szerepe kiemelkedő a transzatlanti kapcsolat megerősítésében, illetve NATO alapértékeinek, mint a demokrácia, jogállam és az alapvető szabadságjogok, megvédésében.”

Mesterházy Attila hozzátette, hogy „a NATO PKGy a parlamenti diplomácia eszközeivel segítheti a szövetségen belüli viták és konfliktusok rendezését. Ez történt a legutóbbi parlamenti bizottsági ülésen is, ahol megvitattuk a véleménykülönbségeket a líbiai krízis és az ahhoz kötődő francia-török incidens kapcsán is.”