MSZP: a benzinadó maradjon a településeknél!

A kormány eddig az önkormányzatok megsarcolásán keresztül nehezítette meg rengeteg ember életét, most már azonban közvetlenül növeli meg az ő terheiket is. A Fidesz ugyanis úgy döntött, hogy a válság közepén megemeli az üzemanyagok jövedéki adóját, ami miatt a mai naptól drágább lesz élet - írja az MSZP közleményében.

Az MSZP közleménye:

"Az üzemanyagok árának emelése ugyanis nemcsak az autósokat érinti, hanem közvetetten mindenkit, hiszen magával vonzza szinte minden más szolgáltatás és áru drágulását.  Ugyanígy nemcsak az autósokat érinti az utak állapota, hanem mindenkit, a gyalogosokat, az autósokat, a biciklivel és a tömegközlekedéssel utazókat is, azonban a kormányzati elvonások miatt az önkormányzatok egyre kevesebbet tudnak fordítani a felújításokra.

Az MSZP ezért úgy gondolja, hogy ha a kormány a válság miatt nehéz helyzetbe került emberektől és a koronavírus-járvány miatt rengeteg pluszfeladatot ellátó önkormányzatoktól is több hozzájárulást vár el, akkor többet is kell visszatérítenie a közösség számára.

Ezért kezdeményezzük, hogy az üzemanyagok árából befolyó jövedéki adó harmadát az önkormányzatok kapják meg, amelyet útfelújításra és az utak zöld fejlesztésére használhatnának fel. Ez a mindenkori éves összeg az egyes településeken nyilvántartott gépjárművek alapján arányosan, Budapesten pedig a fővárosi vezetés és a kerületek között fele-fele arányban oszlana meg.

Épp itt az ideje annak, hogy a kormány is részt vegyen a miniszterelnök által gyakran emlegetett közös teherviselésből."