Anglia hétfőtől lazít

A járványhelyzet folyamatos javulása lehetővé tette, hogy jövő hétfőtől kinyithassanak a nem alapvető közszükségleti cikkeket árusító boltok is Angliában, de a hatóságok ellenőrizni fogják, hogy az üzletek betartják-e a járványügyi biztonsági előírásokat - közölte kedden a brit kormány.

Alok Sharma, az üzleti ügyek minisztere, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta kedd este a Downing Streeten, elmondta: továbbra is teljesül az a feltételrendszer, amelytől a kormány a koronavírus-járvány megfékezést célzó, március végén elrendelt korlátozások fokozatos enyhítését függővé teszi.
    
E feltételrendszer sarkalatos elemei közé tartozik a halálozások és az új fertőzések számának folyamatos csökkenése, valamint az, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók száma ne haladja meg az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kapacitásait.
   
Boris Johnson miniszterelnök már május végén bejelentette, hogy a feltételrendszer teljesült, és ennek jegyében e hónap elején kinyithattak a szabadtéri piacok és azok az autókereskedések, amelyeknek van megfelelő méretű szabadtéri bemutatóterük. Emellett részlegesen megindulhatott a tanítás is az általános iskolákban.
    
Alok Sharma a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az enyhítés következő lépéseként június 15-én az összes olyan angliai üzlet is kinyithat, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít.
    
Észak-Írországban már pénteken el lehet kezdeni az árusítást a nem élelmiszereket és gyógyszereket forgalmazó boltokban is. Skóciában és Walesben a helyi kormányok egyelőre nem határozták meg az alapvető szükségleti termékeken kívüli cikkeket árusító boltok kinyitásának időpontját.
    
Az üzleti ügyek minisztere elmondta: a boltoknak Angliában is végre kell hajtaniuk a járvány terjedését akadályozó, kormányrendeletben rögzített átalakításokat, és erről bizonylatot kell elhelyezniük kirakataikban.
    
Sharma közölte, hogy azoknak a boltoknak, amelyek ezt elmulasztják, hatósági fellépéssel kell számolniuk.
    
A miniszter elmondta azt is, hogy az éttermek, bárok, kávézók és pubok - amelyek szintén március vége óta zárva vannak - a kormány továbbra is érvényben lévő menetrendje alapján legkorábban július 4-én nyithatnak ki.
    
Sharma a tájékoztatón közölte: az enyhítési lépéseket lehetővé tévő tényezők között van az is, hogy az "R" fertőződési ráta országosan továbbra is 1 alatt jár. Ez azt jelenti, hogy minden egyes koronavírus-fertőzött átlagosan egynél kevesebb embernek adja át a fertőzést, vagyis a járvány nagy-britanniai terjedése lassul.
    
A keddi tájékoztatón elhangzott, hogy az előző este zárult 24 órában országszerte 286 koronavírus-beteg halálát regisztrálták a hatóságok.
    
Az üzleti ügyek minisztere hangsúlyozta: a nagy-britanniai koronavírus-járvány csúcspontján, április 14-én 943-an haltak meg Covid-19 betegségben, és a halálozások napi számát jelző görbe azóta folyamatosan lefelé tart.
    
A keddi friss adatsor szerint Nagy-Britanniában eddig 40 883 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott.
    
Jelenleg 6348 pácienst kezelnek a brit kórházakban koronavírus-betegséggel, 17 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt.
 

Forrás: MTI