MSZP: Fizetésemelést a szociális dolgozóknak!

A kormány több százezer embernek fordít hátat azzal, hogy cserben hagyja a szociális ágazat dolgozóit - írja a HírExtrához eljuttatott pénteki közleményében az MSZP.

A közelmény szövege:

"Naponta lehet hallani a szociális ágazatban dolgozók segélykiáltásait, de a kormány nem hajlandó segíteni rajtuk. Hátat fordítanak azoknak, akik az első vonalban harcolnak a járvány ellen, és a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek nyújtanak segítséget megalázóan alacsony bérért.

Nem teheti meg a kormány, hogy a járvány elleni küzdelemben hősiesen helytállókat rabszolgaként kezelje! Nem mondhatja a kormány azt, hogy nekik nem jár semmi!

Az MSZP már hetek óta követeli a szociális szféra dolgozóinak is a megfelelő védőfelszerelést, a fizetésemelést és az egyszeri 500 ezer forintos juttatást. Továbbá követeljük a tesztek számának növelését és a maszkok, védőfelszerelések széleskörű terjesztését. Ezek ugyanis egyszerre szolgálják az intézményekben dolgozók és az ott ápoltak, gondozottak biztonságát. 

Azzal, hogy a Fidesz magára hagyja a szociális ágazat dolgozóit közvetve több százezer embernek az életét teszi nehezebbé ebben a rendkívüli időszakban. Az otthonápolás és a házi segítségnyújtás, az idősek, vagy éppen a betegek gondozása hatalmas erőfeszítéseket követelnek a szociális ágazat dolgozóitól, éppen ezért kérés nélkül kellene támogatni az áldozatos munkájukat."