Vizsgálatot követelnek Kásler ellen

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter rövid időn belül a második kórházigazgatót rúgta ki, miután nem tudták teljesíteni az utasítást, mellyel az összes, fekvőbetegeket ellátó hazai gyógyító intézménynek 60%-os ágyszám-felszabadítást írt elő.

Havasi Gábor, a Momentum egészségpolitikusa, a Főváros egészségügyi tanácsnoka elmondta:

"Nem a kórházigazgatók a hibásak, hogy nem tudnak hirtelen kórházi ágyakat, megfelelő ellátást, normális körülményeket előteremteni a semmiből. Hanem azok, akik egy évtizeden át elhanyagolták az egészségügyet. Azok, akiknek valahogy mindig fontosabb volt az éppen aktuális milliárdos gyűlöletkampány, a miniszterelnök környezetének gazdagodása, a fideszesek luxusélete, a stadionépítés."

"A miniszter zsarolja az intézményvezetőket, zsarolja az orvosokat, de nem engedhetnek a zsarolásnak, mert kötelezi őket az esküjük: nem árthatnak, még utasításra sem."

"Mindennek egyetlen célja van: hogy Kásler Miklós és a magyar kormány áttolja a felelősséget másokra. Ahogy a parlamentben az ellenzékből próbáltak bűnbakot csinálni, úgy az egészségügy állapotáért a kórházigazgatókat próbálják felelőssé tenni. Ne higgyünk nekik – és mindig emlékezzünk, hogy amikor tehettek volna valamit a magyar egészségügyért, semmit nem tettek." 

Ezért a Momentum felkéri a Magyar Orvosi Kamarát, hogy indítson etikai vizsgálatot Kásler Miklós ellen!