A korengedményes nyugdíjjal rengeteg embert lehetne megmenteni a munkanélküliségtől

A mostani válságos időszakban fog majd kiderülni igazából, miután maga a Fidesz is több százezres munkanélküliséggel számol, hogy mennyire elhibázott döntést hozott a kormány, amikor eltörölte a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét - írja közleményében az MSZP.

A jelen helyzetben különösen fájó, hogy a korengedményes nyugdíjat is megszüntették, hiszen ezzel a lehetőséggel rengetegen elkerülhetnék a munkanélküliséget úgy, hogy az államnak az egy fillérjébe sem kerülne - áll a HírExtrához eljuttatott közleményben.

Éppen ezért kérik a szakszervezetek a kormánytól, hogy ismét tegye lehetővé a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségét.

Az MSZP támogatja a VDSZ törekvéseit, ezért ismét benyújtjuk a javaslatunkat annak érdekében, hogy korhatár előtt, akár csökkentés nélkül is legyen lehetőségük nyugdíjba vonulni a munkavállalóknak ebben a válságos helyzetben.

Az MSZP számára az emberek élete, egészsége és megélhetésének biztonsága a legfontosabb. "Ezzel a lehetőséggel pedig rengeteg ember elkerülhetné a munkanélküliséget, ezért reméljük, hogy kormány most késlekedés nélkül fogja végrehajtani a javaslatunkat."