Néhány ezer ember tüntetett a csehországi demokratikus közintézmények és a közmédia elleni politikai támadások, azok állítólagos felbomlasztása és szétzüllesztése ellen vasárnap este Prágában.

    A tüntetést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű civil szervezet a Védjük meg demokratikus intézményeinket - Nem akarunk Magyarország és Lengyelország útjára térni jelszó alatt hívta össze annak kapcsán, hogy a parlament alsóháza Stanislav Krecek volt szociáldemokrata képviselőt választotta meg az új cseh emberi jogi biztosnak. A civil szervezet úgy véli, Krecek nem alkalmas erre a posztra, mert a prágai sajtó szerint Milos Zeman államfő és Andrej Babis kormányfő politikájának híve.

    A tüntetés nem Krecek személye ellen irányul, hanem az ellen, hogy Zeman és Babis igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a közmédiát, a bíróságokat, ügyészségeket és más demokratikus intézményeket, amelyeknek azonban nem a politikusokat, hanem az egész társadalmat, az állampolgárokat kell szolgálniuk - jelentette ki Mikulás Minár, a Millió pillanat elnöke a tüntetésen elhangzott beszédében.

    Minár szerint, ha a civil társadalom nem akadályozza meg a közintézmények, a közmédia rombolását, akkor Csehországban is megtörténik az, ami már megtörtént Magyarországon és Lengyelországban, ahol a kormánypolitika ellenőrzése alatt tartja a közmédiát és a demokratikus intézményeket, és ezzel veszélybe sodorta a demokráciát.

    A tüntetők plakátjai többnyire a kormányfőt és az államfőt bírálták, míg az egyiken "Az Európai Unió, nem pedig Orbán és Kaczynski útján akarunk járni" mondat volt olvasható.

    A Millió pillanat úgy véli, hogy a csehországi demokratikus intézmények ellen "az ANO mozgalom, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia párt, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, a Hradzsin (elnöki hivatal) és a Cseh Szociáldemokrata Párt egy része" folytat szervezett támadásokat.

    A civil szervezet az elmúlt évben azzal vált ismertté Csehországban, hogy több százezres tüntetéseket szervezett Andrej Babis kormányfő ellen, amelyeket a jobboldali ellenzék erőteljesen támogatott. A mostani tüntetést azonban az ellenzéki politikusok már nem támogatták, hanem bírálták, s lakossági részvétel is jóval alatta maradt a korábbi prágai tüntetésekétől.

    "A Visegrád elleni támadással ezek a civilek nálam eljátszották hitelüket, amelyet Babis kormányfő és Milos Zeman államfő elleni tüntetéseikkel szereztek" - írta Alexander Vondra, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) alelnöke Facebook-oldalán.

    Az EP-képviselő, aki a szocialista rendszerben a Charta 77 emberi jogi mozgalom egyik vezetője volt, elfogadhatatlannak minősítette Orbán Viktor magyar és Jaroslaw Kaczynski lengyel politikus bírálatát is a Millió pillanat a demokráciáért részéről. Rámutatott, hogy mindkét politikus aktívan küzdött a kommunista rendszer ellen, és ma demokratikus pártok élén áll.

    "Populista, sőt antiszemita vagy fasiszta jelzővel illetni őket, nem helyénvaló" - szögezte le a tekintélyes politikus.
    A cseh ellenzéki pártok vezetői a vasárnapi prágai tüntetésen nem jelentek meg.

Forrás: MTI