A kétlépcsős azonosítás (kétfaktoros autentikáció) jelenthet megoldást az internetes csalásokkal szemben - mondta Bársony Péter kiberszakértő szombaton az M1 aktuális csatornán.

    A szakértő kifejtette, ez azt jelenti, hogy a jelszó mellett egy másik - általában SMS-ben érkező - azonosítás is történik minden egyes belépésnél.

    Hozzátette, nagyon nehéz egyébként felvenni a harcot a kiberbűnözők ellen, főleg úgy, hogy a felhasználók ebben nem partnerek. Szerinte ennek egyik oka, hogy az utóbbi időszakban e téren olyan mértékű volt a fejlődés, hogy a felhasználók egyszerűen lemaradtak.

    Rámutatott, az FBI statisztikája szerint az elmúlt öt évben 10 milliárd dollárnyi, vagyis 3000 milliárd forintnyi kárt okoztak a kiberbűnözők csak az Egyesült Államokban; a számokból világosan látszik, hogy növekvő tendenciáról van szó, hiszen míg 2015-ben még csak 1,1 milliárd dollár volt a veszteség, ez 2019-re 3,5 milliárdra nőtt.

    Hozzátette, Amerikában naponta 1200 bejelentést kapnak a bűnüldöző szervek ilyen visszaélések miatt.

Forrás: MTI