Újabb tanúk beidézése mellett érvelt és tisztességes tárgyalást sürgetett a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) kedden kezdődött szenátusi tárgyalásán Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, a demokraták impeachment-menedzserei csoportjának vezetője.

 

    Miután a szenátusban felolvasták a Mitch McConnell, republikánus frakcióvezető által javasolt eljárási szabályzatot, és Pat Cipollone, a Donald Trump republikánus elnök védelmét ellátó jogászcsoport vezetője bejelentette, hogy a maguk részéről elfogadják a javaslatokat, Adam Schiff közölte: a demokrata párti impeachment-menedzserek elutasítják a McConnell által megfogalmazott szabályokat.

    A kaliforniai demokrata párti politikus kiállt pártja korábbi álláspontja mellett, miszerint a demokraták számára lehetővé kell tenni ú

    Schiff hangsúlyozta: az amerikai nép korrekt tárgyalást vár el a szenátustól, ellenkező esetben az a benyomás alakulhat ki, hogy az Egyesült Államok elnöke senkinek sem tartozik elszámolással.
 

Forrás: MTI