Próbanaposból vezető

Legtöbbünk hasonló képen kezdi karrierje pályafutását. Megismer pár céget, teszteli és próbára teszi tudását és saját magát. Minden egy próba nappal kezdődik, majd ha a vezető lát bennünk fantáziát, akkor hosszú távú lehetőséget is kaphatunk. Keményen és jól kell dolgoznunk, meg kell ismernünk a kollégákat, a főnököt, a termelést, a vállalkozást, a vásárlókat, hiszen csak ezek tudatában vagyunk képesek előre lépni.

 

Az előre lépéshez nem elég csak keményen dolgozni. Fontos, hogy rendelkezzünk a megfelelő szakképzettséggel és tanulmányokkal, hiszen sok helyen elvárás és követelmény a felsőfokú végzettség vagy épp a megfelelő idegen nyelv ismerete. Ennek hiányában nehezebben tudunk ezekre pályázni. Ha élet és karrier célunk között valóban a vezetői beosztás szerepel, akkor érdemes a követelményeit időben teljesíteni. A felsőfokú végzettséget, vagy épp az idegen nyelv elsajátítása elsőre hatalmas kihívásnak bizonyulhat, azonban nem lehetetlen.

E mellett fontos, ha az ember a tudásához párosuljon a vezetői kompetencia. Ilyen a jó beszélőképesség, a karizma és a magabiztosság. Egy vezető képes kiállni nyilvánosság elé, ha a munkája úgy hozza. Magabiztosan tart előadásokat, megnyerő személyiséggel rendelkezik, és ami talán a legfontosabb, képes csapatban és csapatként dolgozni. Egy jó vezető nem csak a feladatokat ossza le, de ért hozzájuk, és ha kell képes segíteni kollégáinak. 

A vezetői állásokat sehol sem kínálják nekünk tálcán. Azokért mindig megkell dolgozni. A kaposvári állás azonnal  weboldalon, online kereshetünk a város állásai között, és akár azonnal jelentkezhetünk rájuk. Vezetői állásokkal itt sem fogunk találkozni, azonban az ahhoz vezető utat megtalálhatjuk.