Összefog az izraeli baloldal

Választási szövetségre léptek a baloldali pártok Izraelben, hogy együtt bizonyosan átlépjék a választási küszöböt a március 2-ára kiírt parlamenti választáson - jelentette a helyi média hétfőn.

 

    A szociáldemokrata Munkapárt, a szociális ügyek képviseletére alakult Híd (Geser) párt, és a baloldali liberális Merec lépett szövetségre, hogy együtt átlépjék a 3,25 százalékos bejutási küszöböt, ami felmérések szerint külön-külön nem feltétlenül sikerülne.

    A közös pártlista első helyén Amír Perec, a Munkapárt elnöke áll majd, őt követi Orli Lévy Abaxis, a Híd elnöke, és Nicán Horovic, a Merec elnöke lesz a harmadik a Jediót Ahronót című újság honlapja (ynet) szerint.

    A pártszövetség technikai jellegű, és a választások után, a kneszetben várhatóan ismét szétválnak útjaik.

    A közvélemény-kutatási eredmények az utóbbi hetekben a bejutási küszöb körül jelezték mindegyik baloldali párt támogatottságát, de amikor azt kérdezték az emberektől, hogy együttes indulásuk esetén rájuk szavaznának-e, akkor kiderült, hogy együtt az összesített egyéni párteredményeknél is jobb eredményt érnének el, ráadásul nem veszne el több tízezernyi ellenzéki szavazat, ha valamelyik kis párt nem érné el a küszöböt. Emiatt nagy nyomás nehezedett a pártok vezetőire a közös indulás érdekében szavazóik és a centrista Kék-fehér párt részéről, amely szeretné megbuktatni Benjámin Netanjahu kormányfő hatalmát.

Forrás: MTI