Az M1 szakértöje szerint meglesz a Brexit január végén

Az Alapjogokért Központ elemzője esélyesnek tartja, hogy az Egyesült Királyság európai uniós tagsága január 31-én megszűnik.

 

    Pócza István pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta: a politikai körülményekből arra lehet számítani, hogy a brit parlament január elején vagy közepén elfogadja majd a kilépésről szóló megállapodást. Ez látszik abból is, hogy már nem arra fókuszálnak, hogy legyen Brexit, hanem arra, hogy mi lesz utána, és hogy az átmeneti időszak is a lehető legrövidebb legyen - tette hozzá.

    Úgy vélekedett: az átmeneti időszakban az Egyesült Királyságnak újra kell építenie a kapcsolatait, ami egy következő "nagy ütközet" lesz a britek és az EU között.

    Boris Johnson brit miniszterelnök célja, hogy az Egyesült Királyságot ne csak kivezesse az unióból, hanem sikerpályára is állítsa - közölte az elemző, aki szerint a miniszterelnöknek ehhez minden eszköze és képessége megvan.
 

Forrás: MTI