Kemény uniós külpolitika kell

Az Európai Uniónak magabiztosabban kell képviselnie álláspontját a külpolitikában, és céljai elérésének érdekében erőt sugározva kell fellépnie, hogy kellő hatalmat tudjon képviselni - Josep Borrell Fontelles, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos találkozójára érkezve hétfőn.

    Hangsúlyozta, hogy az uniós tagországoknak egységesen kell fellépniük érdekeik és értékeik mentén. "Nagyra becsüljük ezeket az értékeket, de észre kell vennünk visszaszorulásukat is" - fogalmazott.

    Az uniónak - saját érdekei védelmében - határozottabban kell megszólalnia, és ez nem a hódításról, hanem a nyugodtabb, virágzóbb és igazságosabb világhoz való hozzájárulásról szól - mondta az új külpolitikai főképviselő. Kijelentette, az unió joggal állította, hogy példaértékű a mindenáron megegyezésre törekvő politikája, de versenytársai, riválisai és még egyes szövetségesei is kísértésbe estek, hogy kemény hatalmi pozíciót képviseljenek.

    "Természetesen nem ésszerű ezt a játékot játszani. De még ésszerűtlenebb lenne figyelmen kívül hagyni. Ezért képesnek kell lennünk nem csak reagálni, hanem cselekedni, sőt, szükség esetén szembeszállni velük" - mondta Borrell.

    A főképviselő szerint geostratégiai verseny van újjászületőben. A "hatalmi játszmák" jelenleg Kína, Oroszország és az Egyesült Államok között zajlanak. Véleménye szerint az Európai Uniónak lehetősége van beszállni ebbe a játékba, és valódi geostratégiai szereplővé válni. De annak a lehetősége is fennáll, hogy főként más hatalmak játszóterévé váljon - figyelmeztetett.

    Egy dolog egyértelmű: a tagállamok önállóan nem lesznek sikeresek, még a legerősebbek sem - emelte ki.

    Borrell "nagyon aggasztónak" nevezte a globális helyzetet. A legnyugtalanítóbbak között a bolíviai történéseket, valamint az Ukrajna és Oroszország között kialakult területi vitát nevezte meg. Szavai szerint a kelet-ukrajnai konfliktus és annak megoldása az unió egyik legfontosabb feladatai közé tartozik.

    Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei brüsszeli ülésükön egyebek mellett az EU és Afrika közötti kapcsolatokat tekintik át a 2020-ban tervezett EU-Afrikai Unió miniszteri találkozók és csúcstalálkozó, valamint az Afrikára vonatkozó új átfogó stratégia előkészítése céljából.

    A megbeszélésen a sürgős nemzetközi, aktuális ügyek között áttekintik a líbiai és a bolíviai politikai fejleményeket, valamint az Iránban történt változásokat is az átfogó közös cselekvési terv végrehajtását felügyelő vegyes bizottság legutóbbi ülése óta.

Forrás: MTI