John Kerry volt amerikai külügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy politikusok és a szórakoztatóipar sztárjai részvételével klímakoalíciónak nevezett fórumot hozott létre, amely a klímaválság ellen kíván fellépni.

    A kezdeményezést az ENSZ hétfőn Madridban kezdődő kéthetes klímakonferenciája (COP25) előtt bocsátották útjára, és hivatalosan "Zéró világháború" névre keresztelték.


    A fórum honlapot is indított, amelynek beköszöntő írásában John Kerry küldetésnek nevezte a fórum várható tevékenységét, s azt hangoztatta, hogy a résztvevők közös célja ráébreszteni a világot a klímaválságra. Mint fogalmazott: "ugyanúgy teszünk most, ahogyan mozgósítottunk a második világháború megnyerése érdekében".


    A klímakoalíció részvevői között van Jimmy Carter és Bill Clinton volt elnök, Madeleine Albright volt külügyminiszter, John Kasich, Ohio volt republikánus kormányzója, Arnold Schwarzenegger színész, aki Kalifornia állam republikánus kormányzója is volt, valamint olyan közismert művészek, mint Emma Watson brit színésznő vagy Leonardo DiCaprio amerikai színész.


    John Kerry vasárnap az NBC televíziónak adott interjújában hangsúlyozta: a fórum résztvevői ugyan különböző politikai álláspontokat képviselnek, de abban valamennyien egyetértenek, hogy az Egyesült Államokban és szerte a világban meg kell értetni az emberekkel a klímaválság jelentőségét. Leszögezte, hogy gyors cselekvésre van szükség, és harminc éven belül muszáj megállítani a széndioxid-kibocsátást. "Mindent megteszünk, amit meg kell tennünk, szervezkedni és mozgósítani fogunk, és a szó szoros értelmében amerikaiak millióihoz fogunk szólni az elkövetkező hónapokban" - fogalmazott.


    A műsorvezető kérdésére, hogy vajon a kezdeményezésnek nem az-e a valódi célja, hogy Donald Trump amerikai elnököt rábírja a cselekvésre klímaügyben, Kerry azt válaszolta: nem csak Trumpról van szó. Mint mondta: a világon egyetlen ország sem tette meg ez ügyben azt, amit meg kell tenni.


    Nyilatkozott az NBC televíziónak Arnold Schwarzenegger is, aki szerint a környezet- és klímavédelmi aktivistáknak az eddiginél sokkal hatékonyabban kell kommunikálniuk. Kiemelte, hogy nem csupán a globális felmelegedésről kell beszélni, hanem az ezt részben előidéző környezetszennyezésről is. "Ahhoz, hogy az egész világot meggyőzzük, nem állandóan klímaváltozást kell emlegetni, mert ez az emberek jó részének nem sokat jelent. Amikor például azt mondtuk, hogy klímaváltozás, a konzervatívoknak csak 17 százalékát érdekelte a dolog és úgy gondolták, hogy ez nem komoly fenyegetés. Ám amikor környezetszennyezésről beszéltünk, akkor az érdeklődők aránya az 50 százalékot is meghaladta" - fejtette ki Schwarzenegger. A volt kaliforniai kormányzó a környezetvédelemmel is foglalkozó Schwarzenegger Intézet felméréseire hivatkozott.


    A kezdeményezésnek 500 ezer dolláros költségvetés áll a rendelkezésére, ennek eredetéről azonban nem hoztak nyilvánosságra információkat. Januártól konferenciákon és rendezvényeken próbálják meggyőzni az embereket a klímaváltozás fontosságáról. A The New York Times című lap értesülései szerint elsősorban az úgynevezett csatatér államokban kampányolnak majd, ahol sem a demokratáknak, sem a republikánusoknak nincs egyértelmű fölényük a jövő évi választásokon.


    Donald Trump amerikai elnök és republikánus kormányzata klímaszkeptikus, vagyis kérdésesnek tartja, hogy a klímaváltozás az emberi tevékenység következménye lenne. Trump már 2017-ben jelezte, hogy Washington kilép a párizsi klímaegyezményből, s ezt a döntését az idén november elején hivatalosan is megerősítette.

Forrás: MTI