Nem durrant akkorát a Terminátor

Csalódást jelentő, mintegy 29 millió dolláros (8,5 milliárd forintos) jegyárbevétellel nyerte a Terminátor: Sötét végzet az észak-amerikai mozis hétvégét iparági becslések alapján.

 

Noha a franchise hatodik darabja első lett a toplistán, 185 millió dolláros költségvetéséhez képest jóval többet, legalább 40 milliót vártak tőle a bemutató utáni első három napon.

A kritikák és a közönség kedvezően fogadta a Paramount és a Skydance Media új Terminátorát, így a távolabbi kilátások jók - írta a variety.com. Lehetségesnek tartják, hogy a szintén fiatal férfiközönséget célzó Joker halászta el a nézőket előle. A Terminátor: Sötét végzet nyitó hétvégi közönségének 60 százaléka volt férfi, ennek több mint fele 30 évesnél fiatalabb.

Észak-Amerikán kívül eddig 72,9 millió dollárt hozott az új epizód.

A Warner Bros. Joker-filmje a második helyen végzett 13 milliós hétvégi bevételével, amellyel együtt Észak-Amerikában már 299 millió, a világ többi mozijában összesen 934 millió dollárt hozott.

A harmadik helyet a Demóna: A sötétség úrnője szerezte meg 12,2 millió dolláros jegyárbevétellel, az Észak-Amerikán kívüli piacokkal együtt már 383,2 milliónál tart.

A vártnál erősebben nyitott a Harriet, a Focus Features életrajzi filmje Harriet Tubman afroamerikai polgárjogi harcosról, a rabszolgák felszabadításáért vívott küzdelem egyik hőséről, melyre 12 millió dollár értékben váltottak jegyet a nyitó hétvégén.

A toplista ötödik helyezettje az Addams Family - A galád család 8,5 millió dolláros hétvégi bevételével.
Forrás: MTI