Kásler szerint a kormány javítja az egészségügyet

A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt, ezért az egészségügyi fejlesztések egyik irányvonala az alapellátás javítása - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

 
Kásler Miklós közölte: a kormány több mint 10 milliárd forinttal támogatja csoportpraxisok létrehozását, hogy egy-egy földrajzi egységben a különböző orvosi szakmák együtt dolgozhassanak.
Az alap- és szakellátásban dolgozó fogorvosok pedig havi fix összegű díjemelést kapnak, mert míg a családi orvosok jövedelme folyamatosan emelkedett, az övék ezzel nem tartott lépést - tette hozzá.

A miniszter beszélt arról is, hogy átalakították a sürgősségi ellátást, megalkották az öt nemzeti programot és folyamatosan fejlesztik az Országos Mentőszolgálatot. Utóbbi részeként új mentőállomásokat építettek és újítottak fel, de megújult a mentőgépkocsipark és a felszereltsége is - fűzte hozzá.

Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT): januártól minden beteg egészségügyi adatait egy helyen érhetik el a betegek és a kezelőorvosok egyaránt - tudatta.

A miniszter szólt arról is, hogy a sebészek érsebésszé átképzésének támogatására Bakay Lajos-ösztöndíjat hirdettek meg, hogy jövőre a budapesti érsebészeti centrumok folyamatos ügyeleti ellátásban működhessenek.

Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy nő a traumatológiai ellátás állami támogatása, a fix díjakra ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre pedig további 10 milliárd forintot fordít a költségvetés.
Forrás: MTI