Traumát okoz a menekült gyerekek elválasztása

Az illegális bevándorlók családjaitól elválasztott gyermekek traumával küszködnek - állapította meg az amerikai egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma szerdán nyilvánosságra hozott jelentése.

 

A jelentésben a minisztérium főinspektora megállapította: a szüleiktől elválasztott gyermekek jobban szenvednek a félelmektől és az elhagyatottság érzésétől, mint azok a gyermekek, akik a szüleikkel együtt kerültek a menekültközpontokba.

A tárca munkáját ellenőrző, de a minisztériumtól független ellenőrzési hivatal munkatársai tavaly nyáron jártak be 45 olyan befogadó központot, ahol szüleiktől elválasztott kiskorúak éltek.

Tapasztalataik szerint néhány gyermek szüntelenül sírt, mások visszautasították az élelmet, megint mások fizikai fájdalmakra panaszkodtak, vagy teljesen elszigetelték magukat a többi gyerektől. A jelentés felhívta a figyelmet arra is, hogy e gyermekek közül sokan korábban - a hazájukban vagy a menekülés közben - erőszak, vagy visszaélések áldozatai voltak.

Az amerikai kormányzat - az illegális bevándorlás megfékezésére hivatkozva - 2018 tavaszán rendeleti úton vezette be a határt átlépő illegális migránscsaládoknál a gyermekek és szüleik elválasztását és külön befogadó központokba helyezését.

Az intézkedés azonban olyan nagy felháborodást keltett, republikánus politikusok körében is, hogy visszavonták, és megindították a családok újraegyesítését. Ennek köszönhetően mintegy 2700 gyermek került vissza a szüleihez. Ezzel párhuzamosan megszigorították azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy amerikai "szponzorok" magukhoz vehessenek migráns gyermekeket.
Forrás: MTI