Viták vannak az amerikai kormányzatban a CIA jövőbeni afganisztáni szerepéről - írta hétfői számában a The New York Times című lap meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva.

 
A lap információi szerint a Fehér Ház azt javasolja, hogy titokban erősítsék meg és terjesszék ki a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelenlétét Afganisztánban, miután megkezdődik a nemzetköz koalíció katonáinak kivonása. A CIA és a Pentagon tisztségviselői azonban fenntartásaikat hangoztatják a tervvel kapcsolatban. A The New York Times szerint a vita megnehezítheti a tálibokkal folytatott tárgyalásokat.

A kormányzat egyes tisztségviselői - a lap szerint - azt szeretnék, ha a CIA által támogatott afgán milíciák az amerikai kivonulás után a terrorellenes küzdelemben résztvevő afgán erőkhöz csatlakoznának. Az elképzeléssel sokan nem értenek egyet, részben mert ezeket a milíciákat gyakran vádolják brutalitással, részben pedig mert az amerikai kormányzatban sok döntéshozó megbízhatatlanoknak ítéli őket, ráadásul az amerikai katonák jelenléte nélkül úgysem alkalmasak a terrorellenes küzdelemre. Fenntartásait hangoztatja állítólag Gina Haspel, a CIA igazgatója is. Haspel elsősorban azért szkeptikus, mert szerinte hiába növelnék meg a hírszerzők számát, ők az amerikai katonák jelenléte nélkül érdemben nem sokat tehetnek.

A The New York Times forrásai szerint az amerikai hírszerző ügynökségeknek az a meggyőződésük, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet afganisztáni jelenléte nem olyan erőteljes és nem jelent közvetlen fenyegetést a Nyugatra, hogy indokolná a megnövelt hírszerzői jelenlétet, kivált hogy a hírszerzésnek korlátozottak az erőforrásai.

A lap a mintegy fél tucat interjú alapján arra a következtetésre jutott, hogy változatlanul két álláspont küzd egymással az amerikai kormányzatban: az egyik elképzelés támogatói teljes csapatkivonást szorgalmaznak, a másik álláspont hívei viszont attól tartanak, hogy a csapatkivonás újabb terrorfenyegetésnek tenné ki az Egyesült Államokat, s ezt megerősített hírszerzői jelenléttel lehetne elhárítani. Sem a Fehér Ház, sem pedig a CIA nem kívánta kommentálni a The New York Times állításait.

A lap kommentárja szerint a CIA jövőbeni szerepe, illetve az erről folyó vita megnehezítheti a tárgyalásokat a tálibokkal is. A tálibok képviselői ugyanis egyértelművé tették Zalmay Khalilzad amerikai különmegbízottnak, hogy nem sok különbséget látnak az amerikai katonák és a CIA munkatársai között, és kitartanak amellett, hogy az amerikai hírszerzőknek a nemzetközi koalíció katonáival együtt el kell hagyniuk Afganisztánt a békemegállapodás megkötése után.

Zalmay Khalilzad, az amerikai külügyminisztérium afganisztáni és pakisztáni ügyekkel foglalkozó különmegbízottja vasárnap Katarban azt jelentette be, hogy közeli az amerikaiak és a tálibok békemegállapodása. Khalilzad hétfőn már Kabulban tárgyalt, és a tálibokkal tervezett megállapodás részleteiről tájékoztatja az afgán kormányzat vezetőit.
Forrás: MTI