Egy nem-NER lovag, aki még több NER lovagot szeretne

Hétfőn már köthettek üzleteket az MKB Bank frissen bevezetett részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT); a pénzintézet 100 milliárd forint össznévértékű törzsrészvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek majd. Az MKB Bank a 6. legnagyobb kapitalizációjú cég lett a Budapesti Értéktőzsdén. Erről és sok minden másról is adott tájékoztatást az MKB vezetése.

 
Valaki nagyon jól járt az MKB-val. Anno az állam 37 milliárdért kótyavetyélte el a bankot, mára Dr. Balog Ádám vezetésével a bank nagyjából 200 milliárdot ér. Egyes feltételezések szerint ez lehetett Mészáros Lőrinc egyik legnagyobb biznisze, bár ezt némileg cáfolja a vezérigazgató tájékoztatása, miszerint a privatizációban még nem volt jelen Mészáros Lőrinc.

Az elnök-vezérigazgató az elmúlt években lezajlott fejlődésről elmondta: míg 2015-ben 75 milliárd forintos vesztesége volt a pénzintézetnek, a tavalyi üzletmenet után már 25 milliárd forint adózás utáni nyereséget könyvelt el. A bank tőkehelyzete stabil, 2015-ben 11,8 százalékot, 2018-ban 17,4 százalékot ért el a tőkemegfelelési mutató, így „nincs igény a tőkebevonásra”.

A vezérigazgató szerint Mészáros Lőrinc gondos, jó gazdaként figyeli a bank működését és eddig nem szólt bele a menedzsment munkájába. Azt is hozzátette azonban, hogy érdeklődve figyeli, milyen eredményeket értek el és milyen irányt vesz a bank. Újságírói kérdésre, miszerint nem tart esetleg attól a bank vezetése, hogy Mészáros hitelezéseire túl sok pénz folyhat el, Dr. Balog Ádám mindössze annyit mondott, hogy nincs a banknál olyan hitelezett csoport, amelyre ők vagy a hatóságok kiemelt kockázatként tekintenének.

A tulajdonosi kör feltűnően kormány közeli voltát illetően felmerülő újságírói kérdésre, miszerint NER lovagnak tekinti-e magát azt válaszolta a vezérigazgató, hogy ezzel a bulváros megközelítéssel nem tud mit kezdeni, mivel ez szerinte csak az újságírói kreálmány, egy hangzatos cím. Bankvezetőként csak a szakmai feladatok érdeklik és a cég sikeressége érdekében elvégzett kitartó munka. Azonban, ha komolyan akarja venni a felvetést, akkor el kell, hogy mondja, hogy a kormány egyértelműen sikeres gazdaságpolitikája az, ami megteremtette a lehetőségét annak, hogy az ország jobban éljen, a vállalkozásoknak jobban menjen. Az egyre jobban működő országban egyre több NER lovag van és lesz a jövőben is.

Az ember, aki tőzsdére vitte az MKB Bankot

Dr. Balog Ádám okleveles közgazdász és jogász. Közgazdász diplomáját 2003-ban a Budapesti Közgazdaság- és Államigazgatási Egyetem Gazdálkodástudományi Karán szerezte. 2005-ben a Community of European Management Schools International Management mesterszakán diplomázott. Jogi diplomáját 2007-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerezte.

2002-től a GE Tungsram Lighting Zrt.-nél, 2003-2010 között a Pricewaterhouse Coopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. adó területén dolgozott. 2010-2013 között Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára.2013 márciusa és 2015 júliusa között a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és a Monetáris Tanács tagja.2010 és 2015 között részt vett Magyarország fiskális és monetáris stabilizálásában.

2015 júliusa és 2016 júliusa között az MKB Bank Zrt. Elnök-vezérigazgatója. 2016 júliusától az MKB Bank Zrt. Vezérigazgatója.2019 január óta az MKB Bank Zrt. Elnök-vezérigazgatója. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja. A Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke. Fiskális és monetáris politikai témákban folyamatosan publikál. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjének kitüntetettje. Nős, 4 gyermeke van.