Juncker és Kurz Európán vitáznak

Jean-Claude Juncker szerint nem megalapozott Sebastian Kurz osztrák kancellárnak az Európai Unió túlbürokratizáltságáról, túlszabályozottságáról alkotott bírálata. Az Európai Bizottság elnöke erről a Der Standard című osztrák lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában beszélt.

 

Jean-Claude Juncker emlékeztetett arra, hogy hivatali ideje alatt a korábbihoz képest 55 százalékkal csökkent az Európai Bizottság által alkotott törvényjavaslatok száma; 134 javaslatot visszavontak, 150-et pedig egyszerűsítettek. Az elmúlt években csökkentették az adminisztratív terheket; a tisztviselők munkaidejét meghosszabbították, a személyzet létszáma pedig 2013 és 2017 között öt százalékkal csökkent.

Arra a kérdésre, mi lehet Kurz motivációja, azt felelte: nem feltételezi az osztrák kancellárról, hogy az európai parlamenti választások előtt taktikai okból bírálná az Európai Uniót, hogy ily módon vegyen el szavazatokat a radikális jobboldaltól.

Kurzot "meggyőződéses, rendíthetetlen " európainak nevezte, hozzáfűzte ugyanakkor: "Nem gondolom, hogy helyénvaló, ha egy olyan ember, aki Európa mellett van, most hangjával az ellenzők kórusát erősíti."

A korábbi európai parlamenti ciklusokhoz képest tapasztalható változásokról Jean-Claude Juncker azt mondta: már korábban is előfordult, hogy - mint fogalmazott - nemzeti gondolkodásúak kísérletet tettek az európaiság visszaszorítására; korábban azonban senkinek sem jutott eszébe, hogy kilépjen az Európai Unióból; a Brexit teljesen új helyzetet teremt. Újnak nevezte azt a jelenséget is, hogy a kormányfők körében kételyek fogalmazódnak meg az EU-val kapcsolatban. Ellentmondásosnak nevezte azt a szerinte körvonalazódó célt, amelynek lényege: "Nem akarunk több Európát, ugyanakkor hatékonyabb Európát akarunk."

A közelgő európai parlamenti választásokról a politikus úgy vélekedett: aggodalomra adnak okot a közös európai értékek megkérdőjelezésére vonatkozó erőfeszítések. A legnagyobb veszélyt szerinte a szélsőséges erők jelentik,. "Ha a szélsőjobboldal vagy a szélsőbaloldali erők túl nagy befolyással rendelkeznek majd az Európai Parlamentben, akkor befolyásolni tudják a döntéseket is." A politikus úgy fogalmazott: "Európa képe sötétebb lesz, ha a klasszikus európai pártok, a kereszténydemokraták, a szocialisták, a liberálisok, a zöldek retorikai kompromisszumot kötnek a szélsőjobboldallal."

A európai parlamenti választások után Jen-Claude Juncker szerint nagyobb figyelmet kell majd szentelni az értékek megőrzésének. "Nincs béke szabadság nélkül; és demokrácia nélkül nincs szabadság; az igazságszolgáltatás függetlensége nélkül pedig nem létezik demokrácia; ezeknek az értékeknek a megőrzésére kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni - fogalmazott.
Forrás: MTI