Törvénytelen a paksi szerződés?

A kiperelt paksi megvalósítási szerződésből kiderül, hogy a magyar fél belement abba, hogy a szerződés irányadó joga a svájci legyen. Ez azonban ellentétes a nemzeti vagyonról szóló törvénnyel, amely a nemzeti vagyonnal kapcsolatos szerződések esetében kizárólag a magyar jogot fogadja el irányadó jogként - írja blogjában Jávor Benedek EP-képviselő.

A bejegyzés szövege:
 
"A paksi szerződés tehát ellentétes a magyar joggal, a svájci jog alkalmazását ki kell zárni a hatályos törvények alapján. Az ügyészség kötelessége és lehetősége, hogy a közérdek és a nemzeti vagyon védelmében fellépjen, ezért a Legfőbb Ügyészséghez fordulok, hogy indítsanak eljárást a szerződés vonatkozó részeinek semmissé nyilvánítása érdekében!

Az a magyar kormány és ügyészség, amely fennhangon beszél a szuverenitásról, amikor épp el kell utasítaniuk, hogy az Európai Ügyészség független vizsgálatokat folytathasson az intézményesült állami korrupció ügyében nem mondhat le arról a szuverenitási elemről, hogy a nemzeti vagyon hasznosítását illetően csak a magyar jog lehessen irányadó! Itt tessék beleállni a szuverenitásba, ne akkor, amikor a tolvajlásaik elsumákolásáról van szó!"