Debrecenben a cirkusz világnapja

Különleges produkciókkal, nyílt nappal, állatsimogatóval várja a Magyar Nemzeti Cirkusz a közönséget szombaton Debrecenben, a cirkusz világnapja alkalmából - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

  

Immáron 10. alkalommal rendezik meg világszerte az ünnepet, amelynek alkalmából a 25 éves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Cirkusz Debrecenben ingyenes nyílt cirkusznappal várja a közönséget szombaton - mondta el a műsorban ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

A nyílt nap keretein belül szombaton 11 órától a gyermekek és felnőttek kipróbálhatják a különböző cirkuszi eszközöket, betekinthetnek a próbákba és a Nemzeti Cirkusz állatparkjával is megismerkedhetnek.

Extrém légi produkciót is láthat a közönség: Simet László ezen a napon újra bemutatja a 2012-es londoni olimpia záróünnepélyének légi attrakcióját, egy 50 méter hosszú drótkötélen felmotorozik a cirkusz sátrának tetejéig.

Ezt követően délután két különleges előadás lesz, a jubileumi gálaműsorban kiváló magyar artistaművészek mellett az elmúlt 25 év legsikeresebb produkcióiból láthat válogatást a közönség. A porondon fellépnek elefántok, zsiráfok, tevék, a lengőtrapézon akrobaták mutatják be a tripla szaltót, a motoros attrakcióban pedig 20 métert repülő motorosok is szerepelnek.

A gálán hosszú évek után újra trombitát ragad a Nemzeti Cirkusz alapítója, a Kossuth-díjjal is kitüntetett Richter József, akit a cirkusz zenekara fog majd kísérni - ismertette a cirkuszi világnap programját ifj. Richter József.
Forrás: MTI