Tommy Hilfiger: a világmárka

A világ nagy részén ismert Tommy Hilfiger márka olyan termékeket gyárt, mint férfi, női, gyermek ruházat, táskák, parfümök és cipők. A cipőket és kiegészítőiket könnyen megvásárolhatjuk online is, hiszen nem mindenki szeret órákig vásárolgatni. Pár kattintás és már le is adhatjuk a rendelést, ami pár napon belül megérkezik hozzánk.

 

Hol tehetjük meg mindezt? Természetesen a LifeStyleShop.hu webáruházban. Sőt a cipők mellett csizmákat, papucsokat vagy akár öveket és táskákat is találhatunk náluk, így a teljes ruhatárunkat feldobhatjuk néhány újdonsággal.

A márkáról röviden

Tommy Hilfiger 1951-ben születetett. Édesapja ékszerész volt és ebben látta fia jövőjét is. De a kis Tommy-t nem érdekelte az ékszerész szakma, ellenben a divat annál inkább.

18 évesen New Yorkba költözött ahol is megnyitotta a boltját, amit nem tudott sikerre vinni. 1985-ben Manhattanbe ment, ahol japán cégtulajdonos társával megalapította saját cégét, és egyben kollekcióját is. Ám ekkor még más volt a célközönsége, mint napjainkban. Anno a rap és a hip-hop kedvelőinek alkotta meg ruháit. 1995-ben megkapta az év divattervezője díját az Amerikai Divattervezők társaságától. Későbbiek során a cég reklámmodellje Britney Spears énekesnő lett, aki az 1999-es turnéján viselte a Tommy Hilfiger kollekciókat.



Ez hozta meg az igazi áttörést, és innentől lett igazán keresett márka. Ekkor már elhitték, hogy a márkára oly jellemző piros, fehér és kék színei nagyon is hordhatóak együtt. Az amerikai polgári réteget célozta meg ruháival. A ruhák mellett parfümöt, cipőket is piacra dobott. A márka a kényelmes és elegáns darabokat részesíti előnyben, így könnyen meg lehet jelenni a Tommy Hilfiger ruhákban egy esti partyn, vagy akár az irodában is munkaidőben. 2013-ban pedig végleg sikerült a piac élmezőnyébe kerülnie a sport ruházataival és cipőivel is. Ma már több mint 65 országban vannak jelen, mintegy 900 üzlettel.

Itthon hol találhatunk Tommy Hilfiger árukat?

Most könnyedén online is megvásárolhatjuk a Tommy Hilfiger termékeket. Csak látogassunk el a LifeStyleShop.hu weboldalára és ott bátran választhatunk a szebbnél szebb darabok közül. Ha nem vagyunk biztosak a méretben, akkor a mérettáblázat segítségével könnyedén tudunk majd dönteni, hogy melyik méret is lehet a számunkra legmegfelelőbb.

A weboldalon találhatunk Tommy Hilfiger férfi félcipőket, öveket, táskákat, papucsokat és pénztárcákat is. Igen népszerűek még nyáron a hölgyek körében a márka papucsai is.

Hogyan tudunk rendelni?

Lehet regisztált tagként is vásárolni, vagy regisztráció nélkül. 4 féle módon lehet megkapni a terméket. Személyes átvétellel, foxpost csomagautomatába, GLS futárral vagy a kedvezményes GLS csomagpontra is kérhetjük a kiszállítást.

A fizetéssel és a szállítással kapcsolatos kérdésekben érdemes átolvasnunk a Vásárlás és fizetési feltételek menüpontot.

Ha ezeket átolvasva sem sikerülne a vásárlás, akkor érdemes felvennünk a kapcsolatot a LifeStyleShop.hu ügyfélszolgálatával, ahol készségesen válaszolnak kérdéseinkre és segítik a megrendelést, ha elakadnánk.