Így készül az EP-választásra a Facebook

A politikai hirdetésekre vonatkozó szabályok szigorítását jelentette be hétfőn a Facebook, hogy megnehezítse a külföldi beavatkozásokat a közelgő európai parlamenti (EP-) választásokba.

 

A tavaly kirobbant Cambridge Analytica-botrány óta megnőtt a nyomás a közösségi oldalon, hogy eszközöljön változtatásokat a szabályzatában.

"A politikai és a különböző ügyekhez kapcsolódó hirdetéseket engedélyeztetni kell majd, és fel fogjuk tüntetni, hogy ki fizetett ezekért" - közölte Nick Clegg, a Facebook globális kommunikációs részlegének vezetője brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta, a módosítások nem csak a nyíltan egyes jelölteket vagy pártokat támogató hirdetésekre fognak vonatkozni, hanem azokra is, amelyek olyan, rendkívüli módon átpolitizált témákról szólnak, mint például a bevándorlás.

Elmondta, hogy ezen új szabályokat mintegy két hónappal az EP-választások előtt, március végén kezdik majd alkalmazni Európában, globálisan pedig még június vége előtt. Hozzátette, Indiában, Izraelben és Ukrajnában ugyancsak nem várnak nyárig, hanem már a tavaszi választások előtt életbe lépnek a szóban forgó előírások.

Minden politikai hirdetés hét éven keresztül megtalálható lesz egy nyilvánosan hozzáférhető adatbázisban. Tudható lesz, hogy ki és mennyit fizetett értük, az is, hogy hányan látták őket, s milyen korú, nemű, lakóhelyű emberekről van szó.

A vállalat hasonló átláthatósági szabályokat vezetett be az Egyesült Államokban is a tavaly év végi félidős választások előtt.

Clegg arról is beszámolt, hogy új regionális központokat hoznak létre Dublinban és Szingapúrban, amelyekben a választásokhoz kapcsolódó tartalmakat elemzik majd.

Az alelnök tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint a Facebook árulná a felhasználói adatait a hirdetőknek.

"A felhasználói adatok áruba bocsátása nemcsak helytelen lenne, de az üzleti modellünket is aláásná, mivel csökkentené a szolgáltatásunk egyedi értékét" - emelte ki.

Vera Jourová európai uniós igazságügyi biztos üdvözölte a bejelentést, azonban további intézkedéseket sürgetett.

"Örülök, hogy a Facebook elkötelezett az adatvédelem erősítése mellett, és új eszközöket hoz létre, azonban kevesebb beszédet vagy bocsánatkérést, s több konkrét cselekedetet szeretnék látni, különösképpen a dezinformációk és a választási manipuláció területén" - jelentette ki.

A botrány azután robbant ki, hogy kiderült, közel 90 millió Facebook-felhasználó adatait oszthatták meg a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céggel, amely ezek feldolgozásával próbált képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról az előző elnökválasztás előtt, és így személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.
Forrás: MTI