Londoni pénzügyi elemzők szerint a globális növekedési jelzőszámok a növekvő kockázatok és az utóbbi hónapok tőzsdei veszteségei ellenére sem vallanak arra, hogy a világgazdaság az idén recesszióba kerülne.

 

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn ismertetett évnyitó előrejelzésében közölte: jelenlegi alapeseti forgatókönyvei kétségtelenül a világgazdasági növekedés lassulását vetítik előre 2019-re, és még ezekre a forgatókönyvekre is lefelé mutató kockázatok hatnak.

A ház alapesetben a globális szintű hazai össztermék (GDP) 2,8 százalékos idei növekedésével számol a 2018-ra becsült 3 százalékos bővülés után. Hétfői prognózisában hangsúlyozta ugyanakkor: látja a kockázatát annak is, hogy a világgazdasági növekedés egészen a 2016-ban mért 2,4 százalékos "középszerű" ütemig visszalassul.

Az Oxford Economics londoni elemzői szerint azonban a cég által használt legutóbbi növekedési jelzőszámok nem vallanak arra, hogy a világgazdaság recesszió felé tartana.

A ház várakozása szerint mindazonáltal nem maradnak negatív növekedési hatások nélkül a világ vezetői tőzsdéin a tavalyi harmadik negyedév óta végbement árfolyamveszteségek, mivel ezek a befektetői vagyonvesztés tovagyűrűző hatásai révén nyomást gyakorolnak a fogyasztói bizalomra és így a kiadásokra is.

Kicsit alacsonyabb



Az elemzőház saját számítási modellje - Oxford Global Model - szerint a szeptember óta mért 16 százalékos átlagos globális tőzsdei árfolyamveszteség miatt a világgazdasági szintű GDP-érték várhatóan 0,5 százalékkal lesz alacsonyabb 2020-ban annál a szintnél, amelyet a piaci felfordulás nélkül addigra el lehetett volna érni.

Az Oxford Economics közgazdászai szerint ugyanakkor a nyersolaj világpiaci árának ugyanezen időszakban lezajlott 40 százalékos zuhanása felhajtóerőt adhat a fogyasztási kiadásoknak és a globális GDP-növekedésnek, különösen abban az esetben, ha az áresést nem a növekedési kockázatokhoz fűződő piaci félelmek, hanem kínálati oldali fejlemények okozzák.

A ház szerint vannak bizonyítékok arra, hogy az utóbbi esetről van szó, mivel az energiahordozó-szektoron kívüli egyéb árupiaci termékek árfolyama meglehetősen stabil, és ez nem vall a globális nyersanyagkereslet általános összeomlására.

Az Oxford Economics hétfői helyzetértékelése szerint, ha az olajárak csökkenésének valóban kínálati oldali okai vannak, akkor a folyamat jórészt ellentételezheti a részvényárfolyam-zuhanásból eredő negatív fogyasztói hatásokat.

Más nagy londoni elemzőműhelyek is hangsúlyozzák 2019-re szóló előrejelzéseikben, hogy a nagy tőzsdei visszaesések önmagukban nem feltétlenül a recesszió előjelei.

Azért a briteknél volt zuhanás

A piaci folyamatok vizsgálatára szakosodott Pantheon Macroeconomics idei első helyzetértékelése kiemeli, hogy a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE 100-as árfolyamindexe tavaly május óta 15 százalékkal zuhant.

A ház szerint a brit gazdaság minden recesszióját a részvényárfolyamok meredek visszaesése előzte meg, de nem minden részvényeladási hullám vezetett recesszióhoz.

A Pantheon Macroeconomics visszatekintő adatai szerint a FTSE 100-as 1988-ban, 1995-ben, valamint 2001 és 2003 között is 15 százalékkal vagy ennél nagyobb mértékben zuhant, a brit gazdaság azonban az e veszteséges periódusokat követő tizenkét hónapban egyszer sem került recesszióba.

A cég a tavalyi utolsó és az idei első negyedévre egyaránt meglehetősen vérszegény, 0,2, illetve 0,3 százalékos negyedéves összevetésű növekedést vár a brit gazdaságban. Hangsúlyozza azonban, hogy e gyenge teljesítményeket nem elsősorban az utóbbi időszak piaci zuhanásai, hanem a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát terhelő bizonytalanságok okozzák.
Forrás: MTI