Korszerű labor épült Szegeden

Korszerű sejtterápiás készítmények fejlesztésére alkalmas kutatólaboratóriumot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) 187 millió forintos uniós támogatással - közölte Kemény Lajos, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának vezetője csütörtökön.

 

A professzor az létesítményt bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a laboratórium az ECRIN (European Clinical Research Infrastructure Network) része, amely az akadémiai kutatásokban résztvevő szakemberek által felvetett új terápiás lehetőségek vizsgálatára jött létre.

A fejlesztéseknek köszönhetően sikerült megteremteni sejtterápián alapuló megoldások vizsgálatához szükséges műszeres laboratóriumi hátteret. A korszerű módszerek megismertetése emellett hozzájárul a kutatói utánpótlás megteremtéséhez, valamint eredményesebben, hatékonyabban tudnak gyógyítani különféle betegségeket - hangsúlyozta az igazgató.

Kemény Lajos hangsúlyozta, e kutatásoknak komoly hagyományai vannak az intézményben, ahol már az 1980-as évek végén - Magyarországon elsőként - szaporítottak hámsejteket laboratóriumi körülmények között és vizsgálták ezek terápiás alkalmazásának lehetőségeit.

Veréb Zoltán, a klinika tudományos munkatársa elmondta, a regeneratív medicina sejtek és szövetek mesterséges létrehozása, sérült vagy hibásan működő szövetek és szervek gyógyítására, pótlására. Az orvostudomány ezen ágának egyre nagyobb a jelentősége, hiszen sokkal kevesebb a donor, mint amennyire szükség lenne.

Az új laboratórium lehetővé teszi a primer, ős- és progenitor (előd) sejtek, szövetek elkülönítését, tenyésztését, tanulmányozását, valamint potenciális gyógyszerhatóanyagok speciális, szövet- és sejtspecifikus tesztelést - közölte a szakember. Hozzátéve: ezzel kiváltható az állatkísérletek egy része.

A beruházás során a többi közt kialakítottak egy inkubátorral összekapcsolt automatizált mikroszkópi rendszert, amely alkalmas a sejttenyészetek folyamatos vizsgálatára, és lehetőség van a háromdimenziós szövetnyomtatásra is - tudatta a szakember.

A kutató elmondta, a laboratóriumban kidolgozott módszereknek köszönhetően néhány éven belül lehetőség lesz az égési sérültek vagy a lábszárfekélyben szenvedő cukorbetegek bőrpótlására saját őssejtjeikből előállított hámszövettel.
Forrás: MTI