Keszthelyi Vivien is versenyez

Keszthelyi Vivien is szerepel a W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozat szűkített nevezési listáján.

 

A sorozat honlapjának szerdai beszámolója szerint harminc országból több mint százan jelentkeztek, közülük első körben 55-nek maradt esélye a részvételre. Keszthelyi idén összetettben második és junior bajnok lett az Audi R8 LMS GT Kupában. Az Audi tehetséggondozó akadémiáján pallérozódó pilóta lett minden idők legfiatalabb női versenyzője a nemzetközi GT4-es bajnokságok történetében.

A W Series a korábbi Forma-1-es pilóta, David Coulthard és a Red Bull világbajnok autóit is tervező Adrian Newey támogatásával, 1,5 millió euró összdíjazással indul jövő májusban. Az új gyorsasági széria egyik legfontosabb célja, hogy a női pilóták később eljussanak az F1-be.

A mezőny 18-20 versenyzőből áll majd, nevezésük ingyenes lesz, a jelentkezők közül előzetes tesztek során választják ki a részvételre érdemesnek tartott pilótákat.

A szervezők a W Series első idényében hat, egyenként 30 perces versenyt terveznek Európában, többségében korábbi Forma-1-es pályákon, a versenyautók pedig azonos teljesítményű, 1,8 literes motorral felszerelt Forma-3-as gépek lesznek.

Coulthard, aki 1995 és 2003 között 13 F1-es futamgyőzelmet szerzett, tanácsadóként segíti a sorozatot, ahogyan Newey is, és mindketten kapnak majd feladatot a versenyzők képzési programjában. A versenyigazgató Dave Ryan, a McLaren korábbi csapatmenedzsere lesz, míg az elnöki tisztséget az ügyvédként és vállalati pénzügyi tanácsadóként dolgozó Catherine Bond Muir tölti be.

A Forma-1-ben az olasz Lella Lombardi 1974 és 1976 között, első nőként, 12 futamon indult, de csak fél pontot szerzett az 1975-ös lerövidített Spanyol Nagydíjon. Honfitársa, Giovanna Amati 1992-ben próbálkozott meg a versenyzéssel, de nem érte el a rajthoz álláshoz szükséges limitidőt.
Forrás: MTI