A Fehér Ház nem szól bele

A Fehér Ház nem szól bele a Brett Kavanaugh főbírójelöltet érintő FBI-vizsgálatba - közölte vasárnap Donald Trump elnök szóvivője, Sarah Huckabee Sanders. Kellyanne Conway elnöki tanácsadó egy másik interjúban megerősítette ezt.

  

Sarah Huckabee Sanders a Fox televízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatára utalva hangsúlyozta: a Fehér Ház "nem mikromenedzseli a folyamatot". Hozzátette: "a feltételeket a szenátus diktálja". A szóvivőnő azt hangoztatta, hogy a szenátus kérte a Fehér Háztól az FBI-vizsgálat megindításának engedélyezését Kavanaugh ügyében, és az elnök ezért utasította az FBI-t a pótlólagos vizsgálatra.

Huckabee Sanders leszögezte ugyan, hogy Donald Trump figyel majd minden tényre, amelyet az FBI feltárhat, de emlékeztetett arra is, hogy a főbírójelölt az eddigi kinevezései alkalmával már hatszor esett át az FBI átvilágításán. Ezért - mint Sarah Huckabee Sanders fogalmazott - a Fehér Ház nem számít arra, hogy új információk kerülnének elő a jelölt múltjáról. Kellyanne Conway, Donald Trump tanácsadója a CNN hírtelevíziónak erősítette meg, hogy a Fehér Ház - ahogyan fogalmazott - "nem próbál meg beavatkozni" az FBI vizsgálódásaiba. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy az elnök "rendkívüli módon tiszteletben tartja" az FBI függetlenségét.

Conway egyetértett Donald Trump közleményével, amelyben az elnök hihetőnek nevezte a Brett Kavanaugh-t - 1982-ben elkövetett szexuális zaklatással - megvádoló Christine Blasey Ford szenátus előtt tett vallomását. Hozzátette, hogy szerinte mind Blasey Fordnak, mind az önmagát megvédő és a zaklatás vádját visszautasító Kavanaugh-nak igaza lehet. Úgy vélte, hogy "valami szörnyűség" valóban történhetett Blasey Forddal, ám ezt nem Brett Kavanaugh követte el.

Conway egyébként érzékelhetően meghökkentette a CNN interjút készítő újságíróját, amikor közölte: ő maga is volt szexuális zaklatás áldozata. Részletekkel nem szolgált, az újságíró pedig nem faggatta erről. Csupán azt kérdezte, hogyan egyezteti össze a személyes tapasztalatait Trump e héten közzétett közleményével, amelyben az elnök azt fejtegette, hogy az ellene szintén szexuális zaklatás miatt felhozott hamis vádak meghatározzák azt, hogyan ítéli meg a Kavanaugh-ügyet. Válaszában Conway leszögezte: nem kell mindenbe belekeverni az elnököt.

Donald Trump pénteken jelentette be, hogy a szenátus igazságügyi bizottságának kérésére újabb vizsgálatra utasította az FBI-t. Az elnök hangsúlyozta, hogy a pótlólagos vizsgálatnak korlátozott mértékűnek kell lennie, és kevesebb, mint egy hét alatt - október 5-ig - be kell fejezni. Brett Kavanaugh-t három nő szexuális zaklatással vádolta meg az elmúlt napokban.

Egyiküket, az 51 éves Christine Blasey Ford kaliforniai pszichológust csütörtökön hallgatta meg a szenátus igazságügyi bizottsága, és ugyanaznap Kavanaugh a testület előtt ártatlannak mondta magát, többször és határozottan cáfolta a vádakat. Az igazságügyi bizottság támogatta Kavanaugh jelöltségét.
Forrás: MTI