A kormány újból kifizette az önkormányzatok hiteltartozásait

Az állam újból 10 önkormányzat hiteltartozását vállalta át, közel 1 milliárd forint értékben. A legnagyobb segítséget Pest megye legnagyobb települése kapta 700 millió forint értékben, de jutott Gánt településnek is 50 millió forint, ahol az Orbán család bányáinak székhelye van - írja közleményében a Párbeszéd.

 
A Párbeszéd közleménye szerint egy 400 fős kistelepülés is kapott pénzt, ahol egy heti 3 alkalommal nyitva tartó könyvtárat is fejlesztettek 100 millió forintért. Itt volt polgármester Simonka György, fideszes országgyűlési képviselő. Egy másik kistelepülésen pedig konyhát építettek potom 40 millióért.

Mint tudjuk 2011-2014. között az Orbán-kormány 1,3 ezer milliárd forint értékben fizette vissza az önkormányzatok devizahitel tartozásait.

Megkérdeztük Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert nem visszatetsző-e, hogy a kormány az önkormányzatok adósságát az „elszabadult” árfolyamon átvállalta és kifizette? Szemben azzal, hogy az állampolgároknak a DH törvények értelmében is, egymaguknak kellett viselniük az árfolyamkockázatot?

Válaszában azt írta, hogy az önkormányzatok csődbe mentek volna az állami segítség nélkül. Tehát csődbe mentek volna annak ellenére is, hogy pénzügyi szakértelemmel rendelkeztek a hitelfelvételhez.

A Párbeszéd  következőket kérdezi:

Akkor, hogy is van ez a magánszemélyek esetében? Ezek szerint ha az önkormányzatok sem voltak képesek átlátni az árfolyamváltozásból eredő kockázat súlyát, amikor aláírták a hitelszerződéseket akkor, hogy volt ez elvárható az „egyszerű adósoktól”? Hogy is lehet akkor ezeket az embereket nem kellő körültekintéssel, felelőtlenséggel vádolni? Több százezer családot magára hagyva a terheikkel, állami segédlettel csődbe juttatni?