Mivel a kereslet változatlanul erős, így továbbra sincs gond a budapesti lakóingatlanok eladásával. Ugyanakkor a szakértők szerint az átlagos értékesítési idő növekedni látszik. Ennek oka, hogy habár egy-egy jól árazott és vonzó adottságokkal rendelkező ingatlant egy-két hét alatt el lehet adni, a jelentősen túlárazott ingatlanokra még érdeklődő sincs.

 Fontos jellemzője a jelenlegi piacnak, hogy a vevők nem hajlandóak bármekkora kompromisszumra: a rossz adottságú vagy jelentősen túlárazott lakásokkal egyszerűen nem foglalkoznak. Ugyanakkor, ha valaki egy keresett típust és méretet visz a piacra, ráadásul a piaci realitásoknak megfelelő áron, akkor egy-két hét alatt eladhatja azt.

A beragadt ingatlanok rontják az átlagot

Ha az átlagot vizsgáljuk, látható, hogy egyre hosszabb időre van szükség az értékesítéshez - jelezte Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a túlárazott ingatlanok sokszor “beragadnak” a piacon, a vevők ugyanis alaposan tájékozódnak.

A túlárazott ingatlanokra olyan szinten nincs érdeklődő, hogy az ingatlanközvetítők nem is tudják kinek mutatni ezeket - derült ki Nagy Andrea szavaiból. Tehát itt nem arról van szó, hogy ezeket a lakásokat hosszabb ideig kell hirdetni, hanem arról, hogy ha a tulajdonosok nem hajlandóak elfogadni a piaci realitásokat, akkor egyáltalán nem fogják tudni eladni az ingatlanjukat. A legtöbben egyébként - kellő motiváció híján - egy idő után vissza is lépnek az eladástól.

Ugyanakkor egy olyan lakás, mely a keresett paraméterekkel rendelkezik, akár két nap alatt is új tulajdonosra találhat - mondta Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője. A családi házak esetében már nem ennyire egyszerű a helyzet. Ezeknél alapesetben is 6-12 hónapos értékesítési időkkel számolhatnak a tulajdonosok - tette hozzá az ingatlanközvetítő.

Ugyanez derült ki Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi szakmai vezetőjének szavaiból, aki szerint a két kerületben egy jól árazott panellakás akár 2-3 hét alatt elkelhet, de a többi típusnál inkább 2-3 hónapos átlagos értékesítési időről beszélhetünk.

Fontos a megfelelő árazás

Az is lényeges, hogy míg egy éve még a kicsit drágább lakásokat is elvitték a vevők, ez ma már nem jellemző - hangsúlyozta Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ha valaki túl magas árakkal vág neki az eladásnak, csak a saját helyzetét nehezíti, és feleslegesen nyújtja meg az értékesítési időt.

Ezzel kapcsolatban egy példát is említett: egy “jó helyen lévő”, második emeleti, 54 négyzetméteres, nem tökéletes, de egészen jó állapotú lakást 24,9 millió forintért akart eladni annak tulajdonosa. Az értékesítésre azonban csak 3 hónap múlva került sor, mégpedig 21,5 millió forintért, ami 15 százalékos csökkenést jelentett a kezdeti hirdetési árból.

Azzal tehát, hogy a piaci árnál lényegesen magasabb hirdetési árral indult neki a tulajdonos az eladásnak, időt veszített, és végül kénytelen volt egy elfogadható szintre levinni, hogy egyáltalán eladja - vonta le a következtetést a szakember, aki szerint manapság ez egyre jellemzőbb.

Van, ahol mindent el lehet adni

Persze vannak olyan területei az országnak, ahol szinte mindent el lehet adni. Az egyik ilyen a Balaton, ahol egyértelműen túlkereslet mutatkozik lakásokra, nyaralókra, építkezésekre és telkekre is - jelezte Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának vezetője. A balatoni ingatlanpiacra most leginkább az jellemző, hogy gyorsabban és jobb áron lehet eladni az ingatlanokat, mint akár egy vagy két éve, és szinte minden ingatlan vevőre talál. A 20 millió forint alatti kategóriába tartozó panelek egy-két hét alatt elkelnek, de az sem ritka, hogy mindössze néhány napot kell várnia a tulajdonosnak a vevőre.

Nagyon hasonló a helyzet Dunakeszin is, ahol a kínálat nem igazán éri utol a keresletet: “kevesebb az eladó ingatlan, mint amire szükség lenne, és ez főleg a használt, jó állapotú ingatlanokra vonatkozik”. Utóbbiakból egyrészt kevés van a piacon, másrészt ezeket keresik a leginkább - mondta Kovács Péter, a Balla Ingatlan dunakeszi irodájának vezetője.

De nincs ez másként Érden sem, ahol erős a kereslet a társasházi lakások és a panelek iránt. Érdnek csak egyetlen kis lakótelepe van, ahol nagyon ritkán cserélnek gazdát a lakások. Ha egy is piacra kerül, annak napokon belül megvan az új tulajdonosa - mondta Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője.

A piacképes áron kínált lakások esetén szinte azonnali - néhány napon vagy héten belül történő - eladással lehet kalkulálni, míg a házaknál hosszabb időtávra kell felkészülniük a tulajdonosoknak - mondta az ingatlanközvetítő. Természetesen családi házak esetén is előfordulhat, hogy rövid időn belül gazdára találnak, ha kivételesen jó áron, helyen és állapotban vannak, de azért itt jellemzően hosszabb az értékesítési idő: hónapokban vagy akár években mérhető.
Forrás: MTI