Stagnálni fog a Richter

Nem változtat korábbi várakozásain, és továbbra is stagnáló árbevételt vár 2018 egészére a Richter Gedeon Nyrt. - mondta Orbán Gábor vezérigazgató sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

 

Országonkénti előrejelzésük is változatlan: Magyarországon tarthatónak nevezte a korábban jelzett 2 százalékos növekedési ütemet. Hozzátette, hogy a gyógyszergyártási ágazatban szintén változatlan marad a forgalom.

Kiemelte: az Esmya forgalma legalább 50 százalékkal esik vissza éves szinten a számításaik szerint, komoly veszteséget okozott az indokolatlan eljárás, amelyet februárban az Európai Gyógyszerügynökség kockázatelemző bizottsága (PRAC) rendelt el a nőgyógyászati készítménnyel szemben. (A PRAC februárban ideiglenes intézkedésként kezdeményezte, hogy a gyógyszerrel új kezelést ne kezdjenek el.)

Orbán Gábor elmondta, hogy lezárult az Esmya felülvizsgálati eljárása, így július vége óta új feltételekkel ismét forgalmazható az uniós piacokon. Ennek érdemi hatását szeptembertől várják - jelezte.

Bogsch Erik, az igazgatótanács elnöke kiemelte: az alapok stabilak, ahogy a cég eredménytermelő képessége is. Vannak pozitív tartalékaik, közöttük a cariprazine hatóanyagú készítmény, vagy az Esmya újbóli értékesítése. Teljesen indokolatlannak nevezte a hatóságok Esmyával kapcsolatos lépését.

Orbán Gábor az eddig elért eredményeket értékelve elmondta: a sikeres tavalyi évet követően, a nehéz évkezdet után kismértékben, 1 százalékkal csökkent az első féléves árbevétel. Ez azt mutatja, hogy az Esmyán kívüli tételek húzták az árbevételt, azonban az árfolyamváltozás lefelé ható tényező volt. Ezt tudta ellensúlyozni egy, a kínai piacra történt többletkiszállítás, 7 millió euró értékben.

A vezérigazgató közölte: a Richter romániai nagykereskedelmi vállalata engedélyét felfüggesztette az ottani hatóság, emiatt a kiszállítások megálltak, június óta az engedély visszaszerzésén dolgoznak. A nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevételének 80 százaléka Romániából származik, ez a konszolidált árbevételnek a 20 százalékát jelenti. Júniusban már 10 millió euróval csökkent a forgalom, havonta további 20 millió euróval lesz kevesebb - mondta. A romániai nagykereskedelmi szegmens, amelynek bár nincs jelentős hatása az EBITDA-ra, a 2018-as konszolidált árbevételt csökkenteni fogja.


Orbán Gábor elmondta: a nőgyógyászati szegmens 215,1 millió eurós árbevétele 37 százalékot tesz ki a teljes árbevételen belül, ez az előző negyedévekben 40 százalék körüli volt, a csökkenés az Esmya bevétel-kiesésének tudható be.


Az orosz piacon a rubel leértékelődése közel 21 millió eurós veszteséget okozott, emellett átalakulóban van a nagykereskedelmi piac, és romlik a patikaláncok fizetőképessége, amit figyelembe véve kell tervezniük.

A kutatás-fejlesztési költések emelkedtek, 4,1 százalékkal közel 21 milliárd forintra az első fél évben, az árbevételhez viszonyított arányuk 9,7 százalékra emelkedett - mondta.

Kitért arra is, hogy az amerikai piacon évek óta alkalmazott cariprazine hatóanyagú készítményt az uniós piacon is forgalmazzák, de más néven, az antipszichotikum ártámogatási döntéseinek elfogadása folyamatos, erre Magyarországon reményeik szerint heteken belül sor kerülhet.
Forrás: MTI